Az 1917 technikai bravúrral a frontvonalon döngöl a földbe. 

A virágos mezőn felébredünk és idegenvezetőinkkel végigmegyünk a frontvonalon. Sam Mendes rendező és író nagyapjának elbeszélései alapján gyakorlatilag festett valami szemkápráztatót a mozivászonra. A küldetés egy üzenet elvitele A pontból B pontba, a tét pedig majdnem kétezer katona élete. Az I. világháborús cselekmény nincs túlbonyolítva, de nem is állna jól a filmnek, hiszen nem váltunk helyszínek között, nem ugrunk az időben, nincs szünet csupán eszmélet vesztés. A Dunkirk című Christopher Nolan alkotáshoz hasonlóan a vérszegénység és a majdhogynem láthatatlan ellenség mellett, grandiózus vizuális élmény biztosítja a háború átélését. Az érzékelhető vágás nélküli technika pazar és nem azt a célt szolgálja, hogy harmadik résztvevőként kövessük a főhőseinket. Végig velük vagyunk és ahogy számukra sincs megállás, úgy nézőként is izgulunk mi vár ránk a következő lövészárkon túl. A díszletek gyönyörűek és Roger Deakins operatőr mindig tudja merről kell szépen felvenni. Az éjszakai jelenetekre csupán a mesteri szó illik, fényjáték és zene egy közös szimfóniává olvadva. A nemrég látott Akik már nem öregszenek meg dokumentumfilm alapján az I. világháborús frontvonal és egyenruhák rendkívül autentikusak, a halálozások hitelességét a moziban mellettem ülő orvos erősítette meg. A kreativitása viszont kizárólag a kameramozgásokra korlátozódik, a karakterek névtelen katonák maradnak, néha egészen hatásvadász helyekre tévednek és hasonló döntéseket is hoznak. Számomra az 1917 technikai bravúr, amihez nagyvászon és profi hangrendszer dukál, de a szívhez, az egy időben mozikba kerülő, Jojo Nyuszi szól inkább.  

ELŐZETES:

POSZTEREK: