Az új Aladdin megőrizte elődje minden báját és apró újításaival túl is szárnyalja azt.

Bevallom az első képek alapján nem bíztam benne. Minden szereplő teljesen Agrabah idegennek tűnt. Will Smith dalolászó dzsinnként még csak-csak, de egyedül a Guy Ritchie rendezői név izgatta a fantáziám. A Disney persze tudja mit csinál és ismét, olyan alapanyaghoz nyúlt, amit 1001 éjen át lehet nézni, anélkül hogy megunnánk. Az élőszereplős filmdömpingjében A szépség és a szörnyeteg esetében minimálisat újított a Dumbó-nál rengeteget, az Aladdin történetét pedig apróbb módosításokkal tökéletesre csiszolta. Innentől a hamarosan bemutatásra kerülő Oroszlánkirállyal kapcsolatos várakozásaim az egekbe szöktek. Aladdin és Jázmin karaktere a film 5. percében eloszlat minden kétséget és bele is lendülünk a musical nosztalgiába a 'hip-hop csak kenyeret csórtam' dallal. Dzsinni később lép be a képbe, de onnantól végképp fergeteges a hangulat. Minden poént és ütős jelentet újrázunk az eredeti történetből, de minden akció kap egy kis pluszt és rengeteg helyénvaló poénnal  kiegészítve őrületes bulivá válik az egész. A házigazda Will Smith Dzsinni karaktere, akinek némileg átdolgozott történetével  a filmfeldolgozás lazán rálicitál az 1992-es rajzfilmre. Mindenki másnak jut némileg kibontottabb eredettörténet, a nézőnek pedig egy Guy Ritchie film helyett egy hamisítatlan családi mozi. Bizalom nélkül felültem a varázsszőnyegre és az messze repített egy régi-új élménybe, így most bárkit bíztatok, hogy bízzon benne. Varázslatos.

ELŐZETES:

POSZTEREK: