2019. már 29.

Vélekedés - Dumbó

írta: szmozizok
Vélekedés - Dumbó

Tim Burton nem a legnagyobb showman

szmk_dumbo_disney_17.jpgA Disney klasszikusok élőszereplős feldolgozásainak a sorát idén Dumbó nyitotta és szükségszerűen az első  lett, amelynél a történet is nagyban át lett írva.

Ismerve az eredeti rajzfilmet érthetetlen volt számomra a feldolgozás ötlete. Egyszerűen nem tartom annyira ütősnek a történetet, mint például a közelgő Oroszlánkirályt. Dumbó a nagyfülű elefántot eleinte csúfolják, torzszülöttnek nevezik, majd megtanul repülni és hirtelen mindenki elhallgat. A Tim Burton rendezte feldolgozás alapvető újítása, hogy emberek szemszögéből zajlik a történet, és míg a klasszikus mese csúcspontja maga a repülés, addig itt 20 perc után megtörténik a csoda. Érdekes, hogy számomra most is az első repülés marad a legkatartikusabb pillanat, minden későbbi életveszélyből való megmenekülés, vagy hőstett, nem igazán tudott megmozgatni. Felnőtteknek gyerekes, a gyerekeknek felnőttes. Szemet gyönyörködtető és a cirkusz világához passzoló Tim Burton hamisítatlan stílusa, de Dumbó egy aranyos karakter, cukiságra termett, így valahogy a kettő együtt, nem olvad eggyé és én sem olvadtam el. Az emberi szemszög középpontjába a Disney a szokásos tragédiákkal tépázott családmodellt hozza, meg rengeteg jó lelkületű, de szívbe alig zárható karaktert. Michael Keaton a főgenya persze működik. Hiába újult meg és némiképp folytatódott Dumbó kalandja, a 2017-es Szépség és  a Szörnyeteg számomra jóval nagyobb élményt jelentett. Ott egy az egyben lemásolták a rajzfilmet, innen is gondolom, hogy a repülő elefánt nem a legerősebb Disney mese. A kor ingerküszöbére lett átdolgozva, ütős hozzáadott érték nélkül. A film nézése során többször eszembe jutott, hogy mekkorát szólna ez az egész, ha Hugh Jackman lenne a porondmester és a ' The greatest show'  nyitná Dumbó produkcióját a cirkuszban. Nem Burton házi zeneszerzője, a zseni Danny Elfman ellen beszélek, hanem a cirkuszi adalék musical vonal mellet. Örültem, hogy végre az elefánt szállt, de véleményem szerint tovább is repül, viszonylag gyorsan.

ELŐZETESEK:

POSZTEREK:szmk_dumbo_disney_12_1.jpg

szmk_dumbo_disney_10_1.jpg

szmk_dumbo_disney_1_1.jpg

szmk_dumbo_disney_2_1.jpg

szmk_dumbo_disney_16_1.jpg

szmk_dumbo_disney_3_1.jpg

szmk_dumbo_disney_5_1.jpg

szmk_dumbo_disney_6_1.jpg

szmk_dumbo_disney_13_1.jpg

szmk_dumbo_disney_14_1.jpg

szmk_dumbo_disney_7.jpg

szmk_dumbo_disney_8.jpg

szmk_dumbo_disney_15_1.jpg

szmk_dumbo_disney_11_1.jpg

Szólj hozzá

kritika disney colin farrell review dumbo eva green michael keaton