A Manderley-ház asszonya nem hozta el a várt október végi borzongást.

Hitchcock 1940-es filmjének újrafeldolgozása, mai színvonalra mai színészekkel. Az eredetit nem láttam, mégis úgy érzem egy fekete fehér sötétebb színvilág sokkal jobban passzolt volna a Netflix verziójához is. Gyönyörű romantikus környezetben az első randitól gyakorlatilag másnapra eljutunk a házasságig. Az özvegy férfi kő gazdag és egy gigantikus villában lakik az elhunyt feleségének kísértő emlékével. A beköltözés pillanatában az újdonsült feleség szembesül vele, hogy a mézesheteknek egy huszárvágással vége és igazi rejtély a volt feleség története. A titok végül fenntartja az érdeklődést, de olykor erőltetetté és hosszadalmassá válik a fene nagy titkolózás. A Napszállta című magyar film jutott eszembe, ott hasonlóan fárasztó a bizonyos név hallatán mindenki kussol és zagyvál taktika. Ugyanakkor a finálé meg pillanatok alatt felpörög és kapkodósan zárja a sztorit. A TV előtt engem a ritmustalansággal el tud veszíteni a produkció,  hiszen a mozival ellentétben a figyelem könnyen elterelődik. A két főszereplőtől sem olvadt le igazán a képernyő. Középszerű hamisítatlan Netflix feldolgozás érzése kerített hatalmába, de a történetben bőven van annyi, hogy érdemes megismerni és valami módon majd megnézni a Hitchcock verziót.  

ELŐZETES:

POSZTEREK: