Brad Pitt érkezik a mozikba az Ad Astra-val, amelyre kiváló hangolódás az elmúlt évek legjobb sci-fi filmjei.

A héten végre nagyszabású sci-fi érkezik a moziba, amelyben Brad Pitt fog átkelni Naprendszerünkön, hogy kiderüljön mi történt édesapjával és egyben megmentse a Földet. Oltári jól hangzik és az első visszajelzések sem kedvlohasztóak. Egy komoly tartalommal és pazar látvánnyal ellátott sci-fit ígérnek. Hangolódni rá szerintem a zsáner korábbi remekműveivel lehetne leginkább, amik már a polcon sorakoznak. A lentebbi kedvcsináló és emlékidéző mondatokban negatívumokat nem nagyon kell keresni, hiszen nem véletlen, hogy javarészt a legszebb otthoni kiadásokat gyűjtöttem össze. Időrendben az elmúlt évek legjobb sci-fi filmjei szerintem:

Csillagok között (2014)

Szimpátia rangsor felállítása esetén az Interstellart pont a végére kéne hagynom, mivel korunk egyik legnagyobb rendezője Christopher Nolan, véleményem szerint, az én generációm legjobb sci-fijét készítette el ezzel a filmmel. A Föld pusztulásra van ítélve és új hazát igyekszünk keresni egy másik Naprendszerben. Az előző mondat nagyjából az első megjelent rövidke szinopszisa a filmnek, amitől anno a hideg kirázott. Az izgalmas alapötlet meg lett fejelve még a bolygónk vesztének diszkréten látványos és politikai vonzatát tekintve őrülten erős bemutatásával. Hans Zimmer összetéveszthetetlen agyban ragadó orgona zenét komponált, Matthew McConaughey apa szerepét a végletekig feszítette, Nolan pedig a szokásos idővel történő játszadozásával óriási érzelmi töltettel látta el. A profi filmes hatásvadászat mellé, ott van Kip Thorne, elméleti fizikus, aki tanácsadóként és producerként sündörgött a háttérben, így lett minden tekintetben tudományos is a fantasztikum. Féregjárat, fekete lyuk, téridő, gravitáció, negyedik dimenzió, igen könnyű elveszni benne és bármennyiszer el lehet.

Ex Machina (2014)

A mesterséges intelligencia témakör egyik legjelentősebb alkotása számomra. A dúsgazdag és csodabogár feltaláló (Oscar Isaac) kiválaszt a cégéből egy tehetséges újoncot. Elviteti őt a magán rezidenciájára, ahol elvileg feltalálta a M.I.-t. A srác (Domhnall Gleeson) küldetése, hogy elvégezze a Turing-tesztet az Ava (Alicia Vikander) nevű roboton, azaz megállapítsa valóban mesterséges intelligenciáról beszélhetünk e. A helyszín egy bunkerszerű luxus épület a természet lágy ölén, közel távol semmi és senki. Klausztrofóbikus élmény, pár szereplős mikrodráma, valami olyan lezárással amire jobban semmi sem illik, mint a 'tyűha'. Nem siet sehova, fejtegeti az élet nagy kérdéseit, miközben óriási gyomorgörcsöt tart fenn, az elejétől a végéig. Alex Garland író és rendező Ex machina-t követő sci-fije már nagyobb hírverésnek örvendett. Végül mégis a Netflixen debütált 2018-ban, az Annihilation, ami véleményem szerint elvontabb, de hangulatát és merészségét tekintve szintén kifogástalan.

A mentőexpedíció (2015)

Ridley Scott termékeny rendező, de úgy vélem ő az 1 nagyon jó, majd 1 gyengébb ütemtervet követi. A marsi című regényből készült könyvadaptáció egyértelműen az 1 nagyon jó kategória. Sőt. Az egyik A.R.E.S küldetés csapata éppen a Marson túrja a földet, amikor egy nagy vihar érkezik (nagyobb, mint a sipirc határ), ezért el kell hagyni a vörös bolygót. Egy baleset folytán Mark Watney (Matt Damon) űrhajós ott ragad és mindenki meg van győződve, hogy halott. Túlélte, de mire észreveszik már nem lehet visszamenni érte. Túl kell élnie a Marson nem kevés ideig, egyedül. Hihetetlen tudományoskodó, remek humorral. Mind az űrben mind a Földön levő csapat szerethető és a film bár a hosszú magányról szól, egy pillanatig sem tűnik lassúnak. Túlzásai ellenére talán a legföldhözragadtabb sci-fi a sorban. A NASA igazgatója (Jeff Daniels) és Rich Purnell (Donald Glover) karakterei, mellékszereplőként, kevés játékidővel is a kedvenc filmes legendák képzeletbeli csarnokába kerülnek. Igazi tudományos Hot Stuff ez a film.

Érkezés (2016)

Fő mozgatórugóját tekintve Cristopher Nolan film kéne legyen, hiszen az idő korlátait taglalja, meg csavar is rajt egyet. A rendező azonban  Dennis Villeneuve, aki óriási sci-fi bombát robbantott a semmiből. 12 kagyló alakú űrhajó landol a föld különböző pontjain. Nem tudunk semmit és próbálunk kommunikálni. A tudomány itt főleg nyelvészkedés, a fikció meg űrlények, ehhez a politikai zűrzavar a háttérben remek feszültségkeltés. Villeneuve lassan kibontakozó csapdába vezeti a nézőt, aminek még óriási fegyvere, hogy szívszorító, így a katartikus élmény garantált. Letisztult, hideg és minimalista, óriási tartalommal. A látvány sci-fik homlokegyenes ellentéte, semmihez sem fogható történettel. A rendező ezek után nem véletlen kapta a következőkben is taglalt Szárnyas fejvadászt, illetve a 2020-ban bemutatandó Dűnét. Az Érkezés már a blog indulása után került moziba, így bővebb, első élményes vélekedés is van róla itt.

Szárnyas fejvadász 2049 (2017)

Hihetetlen és képtelen vállalkozás egy 35 éves kultikus filmet nem újrafeldolgozni, hanem folytatni. Dennis Villeneuve  neve itt már bizonyos garancia, továbbá Robert Deakins operatőr tenyérdörzsölős várakozással töltött el,kiemelten a látványvilágban számítottam nagy durranásra. Hatalmas pozitív csalódás és különleges érzés, hogy nemcsak folytatta, de számomra emelte az első rész dicsfényét. A replikánsokat újra kezdték gyártani, jóval engedelmesebb formában, de a régi típusok még mindig bujkálnak, akikre továbbra is a Szárnyas fejvadászok vadásznak. Lassú, kimért és rendkívül komplex, ugyanakkor a mesterséges intelligencia ötletét, fantáziadúsan viszi tovább a replikáns alapokon. A holografikus társ karakter még hab volt a kreativitás tortán. Olyan hangulatot teremt a film, hogy nehéz visszarázódni belőle és kérdések sorát hagyja maga után amire a válasz… mindenki döntse el maga. A retro jelző is ráhúzható amit Harrison Ford Deckard karakterének visszatérése és Hans Zimmer Vangelist idéző, de új zenéje biztosít. Az 1982-es Szárnyas Fejvadász és a 2049 közötti időket 3 rövidfilm meséli el, amelyekről itt lehet olvasni és megnézni. Segítenek a teljes kép megértéséhez és szerintem hozzá is adnak az élményhez. Első élményes beszámoló itt. 

Amennyiben 2018-ra is kellene találnom egy sci-fi filmet, akkor a Steven Spilberg féle  Ready Player One-t mondanám, de a fenti csokorba valahogy nem illeszteném bele, túl akciófilmes. A fentebb említett Annihilation-t pedig elvontsága miatt hagynám ki. A hangolódást még a Szárnyas Fejvadász whisky-vel lehetne megfejelni, de továbbra sincs szívem megbontani. Jöhet hát az Ad Astra!

A whisky történetéről is írtam már (itt), illetve az üveget is részleteiben megmutattam (itt).