Vélekedés - Dóra és az elveszett Aranyváros (HBO)
Felfedező élőszereplő
Dóra komolyan gondolta filmjét és ez meglátszik az eredményen.
A magyar mozikon átlépett, de az HBO, amelyen a rajzfilmsorozat több verziója is megtalálható, elhozta a 'valódi' Dórát. Meglepetésemre a bosszantó gyerekfilm helyett, egy ízig-vérig családi kalandfilm kerekedett ki belőle. Dóra a burjánzó dzsungelből a városi dzsungelbe találja magát, ahonnan kinézik, de egy kaland kedvéért vissza kell térnie. Ráadásul vele tartanak iskolás barátai akinek megmutathatja, ő nem égő, hanem nagyon is menő arc. Helyén kell kezelni, tehát riadt arckifejezések, kiabálások és kapálózások bőven akadnak, illetve visszafogottan leanimált beszélő állatok is. A rajzfilmből ismert angol nyelv oktatás, hatásszünetekkel, természetesen elmarad. Kifejezetten gyerekbarát, hiszen a gonoszok csúnya arcot vágnak és van fegyverük, de még véletlenül sem sütik el, továbbá semmiféle szörnyeteg sincs a láthatáron. Engem ott vett meg igazán a produkció, mikor a főgonosz kifakad Dórára és pont olyanokat vág a fejéhez, mint amit egy szülő mondana, akit leültettek egy órán keresztül Dóra rajzfilmet nézni. A készítők pontosan tudták miről van itt szó és nem rejtették el, hanem büszkén vállalták. Így lett a Dóra az új Éjszaka a múzeumban, Indiana Jones beütéssel, amiben a legfélelmetesebb lény egy mérgező béka, azaz tökéletes családi móka otthonra. Utána meg jöhet a közös kakidal éneklés.
ELŐZETES:
POSZTEREK: