A Sajnáljuk, nem találtuk otthon című filmtől egy nehéz munkanap végén csak még nehezebb lesz.

Nem szoktam halogatni a vélekedést, de ez a film jókor volt jó helyen. Egy megterhelő nap után még mélyebbre rántott, így megvártam a hétvége megváltását. Négytagú család áll a történet középpontjában, tartozással, lakbérrel, kifacsaró melókkal és kamasz gyerekkel a nyakában. Az előadásmód pedig olyannyira lecsupaszított és hatásvadász mentes, hogy elhiszi az ember, egy igazi családot kértek fel a produkcióhoz. Követjük a mókuskerék napjaikat, a küzdelmet gyakorlatilag az idővel. A szülők hajtanak a pénz után, a gyerekek meg a figyelem után, mikor az inditatások találkoznak gyönyörű élményben van részünk, de mindez olyan röpke pillanat a filmben, mint a család életében. Empátiára pedig senki mástól nem számíthatnak, csakis maguktól, mert mindenkinek megvan a maga baja. Komoly társadalomkritika, amely kendőzetlenül és töményen zúdítja a szemünk elé a kizsákmányoló munkavilágot, amelyben a saját vállalkozás is a rabszolgaság álcája. A film egy szűk időtartamot mutat be, ami után akarva akaratlanul elkalandozik az ember gondolata és bizakodással gondol a valójában csupaszív brit család jövőjére. Biztosan jóra fordult sorsuk eztán, azaz pont arra gondolok amire ők, minden egyes nap. Gyötrelmes filmélmény.

ELŐZETES:

POSZTER: