Joker nevetése ezúttal a bőr alá férkőzik és a film után is kegyetlenül kísért.

A Velencei Filmfesztiválon aratott győzelme után, akkora felhajtást kapott a Joker, hogy bármilyen, a filmmel kapcsolatos anyag beható tanulmányozás nélkül is, nagyjából mindenki tudta mire számítson. Én is. Arthur Fleck, hivatásos bohócot és önjelölt komédiást nem igazán értik meg az emberek, ezért bántják. Átlépik, meg bedarálják, de a baj ott kezdődik igazán, mikor a saját elméje is ugyanezt teszi vele. Itt akad meg az én tudományom. Elvileg pontosan azt kaptam a filmtől, amire számítottam, de nem találom a magyarázatot mi is ez a furcsa érzés, amit magammal hoztam a moziból. Nem tudom megérteni, hogy egy ennyire nyugtalanító 120 percet, miért éreztem rövidnek. Hipnotikus élmény, talán jó kifejezés rá. Órákkal a film után is jár az agyam. Vajon én öregszem és tűrőképességem csökken, vagy a filmművészet feszíti a végtelenségig a határt. Nem tudom, és 24 órán túl sem biztos, hogy dűlőre fogok jutni. Látni akarom még egyszer és mielőbb, ebben biztos vagyok. A főszereplő híre szintén megelőzte a premiert és nem túlzás Joaquin Phoneix alakításról megjelent bármilyen magasztos jelző. A színész a végletekig vitte Gotham City és a képregényvilág leghíresebb gonosztevőjének születését. Az alkotás, mert ez bizony az, bármennyire is a való világba viszi Jokert, megmarad a képregény és Batman univerzum talaján és újabb fordulatos eredettörténettel áll elő. Jobb mint az eddigiek? Más, durvább. A karakter diadala ez, hogy ismételten sikerrel lehetett újragondolni, annyira eltalált imposztor.  Az előzetes rengeteg nagy jelenetet megmutat. Mégis, ezek teljes hosszúságukban, pazar zenei aláfestéssel és előzménnyel, meg utózöngével, annyira erősek, mintha még egy kockát sem láttam volna belőlük. Remek koncepció a DC-től, hogy a jól bevált hollywoodi pénzcsináló rutint, egy fogadtatásilag és egyben pénzügyileg is kockázatosabb irányba tereli. Így lesz a komédia helyett tragédia, a termék helyett alkotás.

ELŐZETESEK:

POSZTEREK: