A Midsommar ritkaság a horrorok között, mint a fehér holló egy fehér éjszakán.

Az Örökséget nem láttam, így nem igazán a rendező nevével (Ari Aster) csábítottak mozizásra, illetve elvárásaim sem igazán voltak. Az előzetesek és a poszterek különleges filmcsemege ígéretét beváltva, azért űr is maradt rendesen, meg egy nehezen elengedhető filmemlék. A főszereplő Dani  komoly trauma után érkezik egy svéd fesztiválra, ami nem más, mint egy szekta buli. Szertartás. Elindul a szokásos történetmesélés, a jól érezzük magunkat érzés lassacskán átcsap a valami nem stimmel irányba. A sablonos helyzet jól átélhető, mert nagyon hosszan kínozzák a nézőt a hófehérbe öltözött, szemük sem áll jól szekta tagok. Hípózottan fehér látványvilág a fehér éjszakák miatt és állandó hipnózis, köszönhetően a folyamatos drogadagolásnak. Jól elhelyezett poénmorzsák erőltetett nevetésre ingereltek, mert pontosan lehetett tudni ki mit keres itt és rossz vége lesz. Az lesz. Eljöhetett a pillanat, hogy magam sem hiszem el amit látok, illetve a Suspiria és az idei Csillagok határán alatt is felmerülő beismerés. Tudom és érzem, mit vár tőlem a film, de nem tudom megadni neki. Kényelmetlen, de messze nem annyira csontig hatoló, mint a híresztelésekbe. Időnként a 'turista' karakterek annyira nem odaillő erőltetettséggel viselkednek és változnak, hogy nehéz eldönteni, szándékosság vagy hanyagság az oka. A szekta érzést pontosan így képzelem, mint a Midsommarban ábrázolják és átadják, nem akarok része lenni,  de kíváncsiságból bekukkantottam. 

ELŐZETES:

POSZTEREK: