A kérdésre, hogy milyen film a Suspiria egy hatalmas sóhaj lenne a legfrappánsabb válasz.

Egy 1977-es olasz misztikus horrorfilm újrafeldolgozásról van szó, amit ezúttal a szicíliai születésű Luca Guadagnino (Szólíts a neveden) rendezett. Amerikából érkezik Susie Bannion (Dakota Johnson) egy világhírű berlini tánciskolába, mégpedig 1977-ben a hidegháború és fő jelképe a Berlini fal idején. Az intézmény közvetlen a Fal mellett van és a benne dolgozók meglehetősen furán viselkednek. Az eredeti filmet nem, csak az előzeteseket látva is hamar beigazolódik, hogy a boszorkányság témakörére épít a film, ami részemről gyenge pont, mert a 2015-ös nagyra tartott A boszorkány című filmet sem fogadtam be könnyedén. A Sóhajok emberpróbáló élmény hosszú játékidejével, régimódi és művészi stílusával rendkívül le tudott ülni, amiből horrorisztikus látomásokkal és földön túli tánckoreográfiák rázták fel az embert. A szürke ötven árnyalat filmek színésznőjével az élen a film legjobb jelenetei amikor szó szerint megszálltan táncolnak. Lassan kiderül ki mit akar, ki hova tűnt, mi a sorsa, a film üzenete, hogy a nők ebben a korban szülőgépekként vannak elnyomva, a férfiak kivétel nélkül elnyomók, és a boszik egyfajta női hatalmat és szabadságot jelképeznek. Tilda Swinton minden pillanata fenséges és több kulcs szerepet játszik Madame Blanc-on kívül, de aki nem hiszi járjon utána. A lezárás viszont annyira felkavaró, hogy majdnem az egész filmet elfeledteti és úgy beszippant, hogy azt kívántam legyen vége, hogy mindenki fellélegezhessen. Leírhatatlanul brutális és felmerül a kérdés, hogy a 16-os korhatár besorolás megállapításánál a film egészét vagy csak egy részét látják a bírálók. Saját felelősségre nézze meg aki meri, nem könnyű, van benne valami, ami a film után is kísért és utánaolvasásra késztet. Szín tiszta boszorkányság az egész.

ELŐZETES:

 POSZTEREK: