Szerintem nem A párizsi vonat Clint Eastwood legjobb filmje, de rendezőként ismét remekel. Nagy szerencsének tartom, hogy felkészületlenül érkeztem a moziba. Az alaptörténetet és a hírt olvastam. 2015-ben az Amszterdam és Párizs között közlekedő vonaton terrortámadást akadályozott meg három amerikai. Lélekjelenlétüknek köszönhetően a tragédia nem következett be, de akkor mit lehet egy másfél órás filmben bemutatni ebből. Pont amennyit kell, ugyanis az esemény egy villanás, ettől élethű és képes átadni feszültségét. Zajlik a normális élet majdnem a film egészében  és egyszerre valami hihetetlenül félelmetes dolog történik, ahol általános protokoll, hogy bújjunk a szék alá, de ők hárman mégis a "Kapjuk el!"-t választják. Itt befeszültem a székbe összeszorult gyomorral és jöttem rá mire is ment ki a játék. A miért így cselekednek mindhárman a film igazi meséje és talán Spencer Stone figurája kapja a legmélyrehatóbb elemzést ezen a téren. Hatásosan cáfolja a "ha mindent beleadsz sikerül mítoszt", majd katonásan megfejeli a sors és az életút kérdésével. A lezárást szinte előre vizionáltam, hogy valódi képsorokkal tiszteleg Eastwood az amerikai hősök előtt, de oltári nagy csattanót kaptam helyette, ugyanis a stáblistából egyedül a rendező nevével voltam tisztában. Rövid és hatásos feldolgozása egy igazi hőstörténetnek.