Vélekedés - Árok
Mélytengeri borzongás
Az Árok pontosan az aminek látszik, katasztrófa film szörnnyel.
A 2017-es Élet című film volt hasonló. Ott az űrben jártunk, itt pedig a tenger fenekén, de mindkét alkotás jól kihasználta az extrém körülmények nyújtotta látvány lehetőségeit. A fantáziával nem lacafacáztak, így könnyedén ki lehet találni, melyik árkot választották a készítők, hogy az olajfúrás jövőjét odaképzeljék. A vízalatti létesítmény megsérül és az ott ragadt legénységnek nem könnyű a felszínre jutni. A film azonnal beindul és kulturált játékideje alatt egy percre sem enged a feszültségből. Klausztrofóbia minden pillanatban kipiálva, kapunk egy humorzsákot (T.J. Miller), hogy kibírjuk valahogy, de a székből ugrasztós jelenetekből nekem túl sok volt. A díszletek eleinte mesterkéltnek tűntek, de amint felveszik hőseink a búvárruhát igazán mélyre süllyedünk, jó értelemben. Zavaros sötét víz mindenhol és a brutális nyomást az első lépésnél kellően érzékeltetik. A történet mondhatni szokványos A-ból B-be jutni és van valami odalent. Megfejelik ellenben egy nagyon váratlan szörnyeteggel, ami sokat dob az összképen. Kristen Stewart pedig jól nyomja odalent, megidézve Ellen Ripley-t az Alien filmekből. Vékony, rövid a haja, fürdőbugyiban bújik a szkafanderbe, futurisztikus, de leharcolt környezetben. Az Árok másfél óra nagynyomású mélytengeri borzongás, aki erre vágyik, merüljön le vele.
ELŐZETES:
POSZTEREK: