Illés László nemzetközileg is elismert függetlenfilmje méltó hírnevére. 

A pásztorról legutóbb filmfesztivál díjai kapcsán értekeztem és most volt szerencsém a 8. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál (zsifi) díszbemutatóján megtekinteni. A véleményem, tekintettel a film szombathelyi eredetére, a magyar filmekhez képest is elfogultabb lehet, de túlozni nem fogok.

A pásztor (Székely B. Miklós) magányban éli életét és terelgeti nyáját, mígnem belecsöppen egy zsidókat szállító elakadt náci teherautó konfliktusába. A képi világ egy szomorúan fakó, de mégsem fekete-fehér környezetet teremt az őszi erdővel. Az esemény kis területen és valós időben zajlik, a kamera technika miatt a történések közepében érezzük magunkat. Nem akaszkodunk a karakterekre, így nincs bezárt, fullasztó érzet, mint a Saul fiában. Az előbbiből szintén adódik, hogy mást is megmutat, azaz kegyetlen és nyers. Bizonyos jeleneteknél le kellett néznem a padlóra. Kiismerve a stílust kérleltem magamban az operatőrt (Tóth Gergely), hogy ne menjen át a kép oda, ahova nem akarok nézni. Átment és elidőzött. Hosszasan, vágás nélkül megyünk a szereplők után vagy körözünk körülöttük, mígnem eljön az üldözés. Az erdei terepen a koreográfia valami hihetetlen látványt eredményez, akár a kamera úgy a néző is szalad, bujkál, lebukik.

Az elnyújtott jelenetek embert próbáló feladatot jelenthettek a színészeknek is, különösen Jókai Ágnesnek, de a hatás nem maradt el. A szombathelyi Weöres Sándor Színház színészei (Horváth Ákos, Endrődy Krisztián) számomra mondhatni kézzel fogható emberek, mégis sikeresen átalakultak a karaktereikké.  Azaz hiába mozgókép, a szabad hosszas játék nekik hazai pálya és kiválóan működött. A színházigazgató Jordán Tamás szerepe bár rövidke, minden tekintetben a film csúcspontja. A költségvetés korlátozottságát egyedül a szereplők számában éreztem, vagyis egy ilyen konvoj esetében több német katonát képzelnék, de ez akár történelmileg téves gondolat is lehet. A náci trió, így viszont három egyértelműen erős karakter lett. Horváth Ákos a tökéletes náci százados, aki lazán Hans Landa nyomdokaiba lép. Szerintem egyértelmű ihletforrás is volt Tarantino Becstelen Birgantyk filmje, kivonva belőle a szatírát.

Nekem a legnagyobb meglepetés a zene. Grósz Arthur Valentin a zeneszerző. Eszméletlen jó a filmzenéje és nagy hangerővel kíséri az eseményeket. A párbeszéd amúgy is kevés, hát szól szomorúan a világról és szól olykor vészjóslóan felkészítve lelkileg a nézőt a közelgő borzalomra. 

A pásztor, mint ember, története a végére teljesedik ki egy összességében egyedülálló stílusban, amilyet még nem láttam, pedig gyakorta nyúlnak a filmkészítők a témához. Én szombathelyiként, mérhetetlenül büszke vagyok erre a filmre, gratulálok az alkotóknak és az otthoni díszbemutatón is megnéznem, bármennyire nehéz is. 

Egy utolsó megjegyzés: A Star Wars: Az utolsó Jedik vetítésein írta ki néhány mozi, hogy egy bizonyos jelentnél nem a mozi technikájával van gond. A pásztornál is van egy ilyen, amikor azt hittem elszállt a vetítő, de nem. Hatalmas húzás!

ELŐZETES:

POSZTER: