2019. nov 24.

Mozi kávézó - Hasznosításra vonatkozó elképzelések

írta: szmozizok
Mozi kávézó - Hasznosításra vonatkozó elképzelések

Szombathelyi Mozi Kávézó

szmk_palyazat.jpgÖtletek egy városi moziban működő büfé és kávézó működtetésére.

Az SZMK pályázatot nyújtott be Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatához a szombathelyi Savaria Mozi területén működő büfé és kávézó üzemeltetésére. Pályázatunk hasznosítására vonatkozó elképzelései témakör alá tartozó ötleteinket az alábbiakban mutatjuk be.

 

SZMK – Szombathelyi Mozi Kávézó

Hasznosításra vonatkozó elképzelések

- KIVONAT - 

 

Célkitűzések, vízió

A Szombathelyi Mozi Kávézó (továbbiakban SZMK) célja, hogy az Agora Savaria Filmszínház területén működő kávézó nem csupán megjelenésében, de kínálatában, programjaiban és szellemiségében is illeszkedjen az 1973 óta működő Savaria Mozi profiljába.

A kiszolgálni és szórakoztatni kívánt vendégek körét javarészt a mozi látogatói igényeknek magas szintű biztosításával és a mozi látogatószám növelésének elősegítésével kívánjuk elérni. Az akár egy évre előre tervezhető moziműsor lehetőséget biztosít arra, hogy filmszerető szemmel a marketinget, a büfé kínálatot, filmes kiegészítő rendezvényeket és a dekorációt is oly módon időzítsük, hogy egyúttal moziba csábítsuk Szombathely és a környező települések lakosait.

A pláza mozik gyorséttermi hangulatához képest, a filmszínház csapatával szoros kooperációban egy bensőségesebb, bennfentesebb filmélmény elősegítésével a mozizás közösségi élménnyé tétele mind a mozi, mind a kávézó javát szolgálja. Az elképesztő módon terjedő streaming szolgáltatók (Netflix, HBO stb.) otthontartó törekvései ellen is hatásos fellépés a hagyományos mozi élmény kiegészítése, egy vendéglátóhellyel biztosítható hozzáadott értékkel.

A céltudatos moziba járás támogatását, amelyet jelenleg premier előtti vetítés és jegyelővétel mozdít elő, folyamatos tematikus rendezvényekkel szorgalmazzuk, így azon vendégek becsábítására is lehetőség nyílik, akik a mozi látogatást jelenleg a rossz időjáráshoz vagy váratlanul jelentkező szabadidőhöz kötik.

Az SZMK-t, mint belvárosi vendéglátóhelyet némileg újragondolva nemcsak hagyományos kávézóként üzemeltetnénk, hanem alkalmazkodna a mai trendekhez. A tradicionális kávézás és teázás hagyományait megőrizve a hozzánk betérő vendégek számára az italválaszték megfelel napjaink magas minőségi elvárásainak, igazodik az évszakokhoz és egyúttal a mozi kultúrához. A felgyorsult világgal lépést tartva a kávé elvitelére is lehetőséget adunk környezetkímélő csomagolásban. A mozit, mint kulturális tér lehetőségeit kibővítve a kávé gasztronómia élményét is kínáljuk, egy mobil oktató pult formájában, ahol hobbi baristák első kézből kaphatnak kulisszák mögötti ízelítőt az alapanyagtól, az eszközökön át, a lefőtt kávéig.

A bankkártyás fizetés bevezetése is egy új szolgáltatás lesz a kávézó és mozi büfé életében, amely nélkül a mai színvonalas vendéglátás már elképzelhetetlen. 

Összefoglalva a terveink fő irányvonala a filmszínházzal történő szakmai együttműködés és az Agora Savaria Filmszínház bevételeinek növelése által az SZMK vendéglátóhely hosszú távú nyereségességének a biztosítás. A szombathelyi városi mozihoz mind külcsínben, mind belbecsben méltó, filmszerető közösségi tér létrehozása, a szombathelyi kulturális élet pezsgéséhez való hozzájárulással.szmk_arculati_latvanyterv.png

 

Filmpremier

A jelenlegi mozis trendek alapján a film gyártók elsődleges célja az első heti eredmények maximalizálása. A premier hétvégék a legfontosabb iránymutatók, hogy mennyire lesz sikeres egy film. A dramaturgiában a fordulatok váltak legfontosabb titkokká és így a marketing is a mielőbbi megtekintésre ösztönöz, hogy az élmény átható legyen. Átfogalmazva, aki lemarad, az érezze úgy, hogy kimaradt valami fontosból.

Az SZMK ezt a marketing stratégiát kívánja elsődlegesen alkalmazni a Savaria Moziban bemutatandó sikerfilmek első vetítésein. A nagy költségvetésű filmek vagy több részes sikerfilmek minden esetben tartalmaznak valamely jellegzetes motívumot, szlogent, zenét. A mozi aulájában filmkezdésre várakozó vendégek számára meg lehet teremteni a hangulatot, amely azt sugallja a filmélmény már ott elkezdődött. 

A hatás az adott filmalkotáshoz beszerzett tematikus menün túl, egyszerűbb ideiglenes dekorációval, az alkalmazottak alkalmi ruházatával, a film zenéjének lejátszásával valósul meg.  A kávézó területén rendezett várakozó programmal, amely alkalmi italakcióval, tematikus asztaldíszekkel és animátor általi film felvezetéssel, egyedi, komplex mozi élményt biztosít. Az esemény marketingjét az előző héten megkezdjük, annak érdekében, hogy minél szélesebb kört bevonzunk a filmvetítésre és a megelőző hangulatkeltésre.  A stratégia, a kevésbé jól sikerült, negatívabb kritikai visszhanggal érkező alkotásoknál is bevétel kiesést ellensúlyozó tényezőt jelent.  

Minden sikeres hozzáadott érték és ötlet egy jó szó lesz másnap vagy egy fénykép a közösségi oldalakon, ami bizonyosan versenyelőnnyé válik a Cinema City-vel szemben, melynek közönség erről lemaradt.szmk_stencil_girland_diy_csinaldmagad_avengers_bosszuallok_marvel_superhero_1.jpg

 

Jegykedvezmény

A mozi élmény komplexitásának további növelése érdekében, a premier hétvégi közönségnél elérjük, hogy a hátsó ajtón távozás helyett, a helyszínen kibeszéljék, feldolgozzák a filmet és egyúttal visszatérjenek a kávézó területére.

A nézők mozijegye a filmet követően, a filmalkotáshoz illeszkedő vagy kimondottan ahhoz kreált italkülönlegesség jelentős kedvezménnyel történő megvásárlására jogosítja fel, amelyet pecsételéssel érvényesítünk. A koktél vagy ital egyedi fantázianévvel és szirupokkal megoldott, a mozivásznon látottakhoz illő színvilággal, díszítéssel készül. Kávé esetében úgynevezett barista stencil segítségével, a habra felvitt motívum szolgál az élmény elnyújtására. A stratégia, az animációs filmeknél, a gyerekjegyekhez, akár differenciáltan adaptálható édesség és gyerekital kedvezménnyel.

A kedvezmény online reklámozása a Savaria Mozi műsorát is népszerűsíti, ezzel a látogatószámot és a filmszínház bevételét is növeljük.

 

Barkácsműhely

Az Agora Szombathelyi Kulturális Központtal is kívánunk együttműködést kezdeményezni.  A város kisgyermekes családjai körében jól ismert gyereknapi, illetve maszatoló rendezvények mintájára, a gyermekeknek szóló filmek, azaz animációs filmek, továbbá rajzfilmnapok idején animátoros barkácsolást rendezünk.

A kiemelt időpontok a hétvégi vetítések, amelyeknél az élményt megnyújtva és emlékezetesebbé téve szorgalmazzuk a családok helyszínen maradását és a mielőbbi visszatérését.   Az első heti vetítések hétvégi időpontjaira fókuszálva, a moziban játszott film mesehőseihez kapcsolódó kézműves alkotások készülnek, melyekhez az alapanyagokat és eszközöket, azaz kartonpapír, ragasztó, gyermekollót és egyéb kézműves anyagokat biztosítunk.

A hosszabb tartózkodás által generált fogyasztás a költségekre fedezetet nyújt.szmk_diy_toy_stroy_4_forky_villi_disney_pixar_woody_buzz_lightyear_jatekhaboru_villa_csinald_magad_barkacs_13_1.jpg

 

Filmklub / Filmest

A kávézó kialakítása jelenleg is lehetőséget biztosít, hogy a Jávor Pál teremmel akár egyező létszámú közönség előtt filmvetítéseket tartsunk, a büfé működésének és a mozi előadásainak akadályozása nélkül. A rendezvény zártkörű, a belépés díjmentes, de regisztrációhoz, asztalfoglaláshoz kötött. Az engedély és kópia beszerzésének a költségét a vendégek fogyasztása biztosítja, melyet az asztalokra előre kihelyezett pattogatott kukorica vagy egyéb rágcsálnivalóval ösztönzünk. A helyiség világításának mérséklésével és asztali ernyős lámpák alkalmazásával a jazz klubok hangulatát csempésszük Szombathely belvárosába.

A nagyvárosokban már sikeresen működő exkluzív, gyakorta VIP néven emlegetett, mozis élményre alapozva, egyfajta kötetlenebb légkörben megvalósuló mozis programot hozunk létre.  Az ilyen estek célszerűen az alacsonyabb forgalmú napokra időzítődnek, mikor a mozi látogatottsága és a kávézó betérő vendégeinek létszáma is alacsonyan alakul. Jellemezően a hét első napjai, illetve szigorúan ügyelve, hogy az Agora Savaria Filmszínházban rendezett országos- vagy házi filmnapokkal és egyéb szervezett programokkal ne ütközzön.

A filmalkotások felvezetésre kerülnek animátor segítségével, a film és elkészültével kapcsolatos érdekes információk, adatok bemutatásával. A nagyobb rajongótáborral rendelkező filmsorozatok, filmes univerzumok, vagy pop kultúrában népszerű rendezők munkái esetében az esteket kvíz műsor zárja, ahol a magukat megmérettető rajongók filmes ajándékot nyernek.

Hangolódó est

A rendezvények lényege, hogy az adott vagy következő héten a Savaria Moziban bemutatásra kerülő filmre ráhangoljuk a közönséget. Az időszakos tematikus kínálat és dekoráció, ezen esteken, már illeszkedik a korábban felvázolt premier napi rendezvény címszó alatt bemutatott elképzelésekkel. Filmsorozat esetében az előző rész, újra feldolgozás esetén a régi verzió, egyedi alkotás esetén a rendező vagy alkotók korábbi filmjét vetítjük. Fontos kiemelni, hogy ezen esemény és a hozzá kapcsolódó marketing tevékenység a céltudatos mozizást, illetve a városi mozi látogatószámának növelését is generálja. A hatásfok növelése érdekében a Savaria Mozival kölcsönös előnyökön alapuló megegyezés tárgya lehet a részvétellel egybekötött premierre vetítésre szóló jegykedvezmény, illetve tombola rendszerben kisorsolt tiszteletjegy is.

Kultfilm est

Kultfilm esteken olyan filmművészeti alkotások kerülnek levetítésre, melyek minimum egy évtizedes múlttal rendelkeznek, illetve kerek évfordulójukat ünneplik és a közönség körében klasszikus, kultikus státuszt értek el. Az események megfelelő időpontja tipikusan a mozis uborkaszezon, illetve a nagy népszerűségre valószínűsíthetően nem szert tevő premierek. Az ilyen filmek a köztudatba beleivódott motívumokat, szlogeneket tartalmaznak, így az est hangulata illeszkedő asztal dekorációval, ital- és akár étel kínállattal is bővíthető.

A korosztályi igények itt differenciáltan kielégíthetők. Az idősebb korúak moziba csábításának remek eszköze ez, akik számára a mai filmkínálat talán gyorsnak és hangosnak mondható. A régi klasszikus filmek mellett a klubélet számukra ideális és mégis mozis alternatíva.

Kiemelt figyelmet fordítunk a magyar alkotásokra és lehetőség szerint közönségtalálkozóval is bővítjük a programot.

Koncertfilm est

A mozikban is egyre növekvő számban megjelenő koncertfilmek egy az előzőkben kevésbé érintett közönség számára is vonzóak lehetnek. A zenei lemezeladások visszaesése miatt a világhírű zenekarok a koncertekre fókuszálnak, melyekről turnéjuk legjelentősebb állomásain koncertfilmek készülnek. Az élmény azok számára is vonzó, akik esetleg élőben látták, mert újraélhetik, de a kamerák segítségével a színpadon az előadók mellett. A koncertfilmek vetítésekor nagyobb italfogyasztás várható, a film végén az előadó zenéjével a kávézó területén az este jó hangulatban folytatható.   

A fent felsorolt estek közül a nagy érdeklődést generálók esetében hosszú távú célként kitűzzük, hogy akár többszöri alkalommal is megismételjük, illetve jegyvásárláshoz kössük. A jegyeladás bevétele akár az Agora-Savaria Filmszínház részéről is keletkeztethető, hiszen a Nagyterem és a Jávor Pál Terem mellé gyakorlatilag egy harmadik vásznat hozunk létre. Megegyezés tárgyát képezheti, hogy a filmszínház számára generált jegybevétel ellentételezésére az egyedi engedélyezés költségét átvállalja, az SZMK bevételét pedig a fogyasztás képezi.

A vetítések engedélyeztetésére a Motion Picture Licensing Company magyarországi képviseletével (MPLC Kft) felvettük a kapcsolatot, és egy éves Ernyő Engedélyre vonatkozó szerződés tervezet a pályázathoz mellékeltünk.

 

Közönségtalálkozók

A fentiekben már vázolt filmestek magyar alkotásai esetében törekszünk a filmek szereplőit és alkotóit is vendégül látni és kötetlen beszélgetős eseményt létrehozni. Az Agora Savaria Filmszínház szervezésében megrendezett közönségtalálkozókat oly módon kívánjuk támogatni, hogy bensőségesebb teret szolgáltatunk a filmet követő előadáshoz, beszélgetéshez. A mozinak, ezáltal lehetősége nyílik egyidejűleg további filmvetítések beiktatására a Nagyteremben, elkerülve a közönségtalálkozó miatti kieső bevételt.

 

Tehetséggondozás

Kezdeményezzük a szoros együttműködést a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium Mozgókép- és animációkészítő szakával, továbbá az ELTE Savaria Egyetemi Központ Vizuális művészeti tanszékével egyaránt. Megfelelő helyszínt biztosítunk a diákok munkáinak bemutatására az érdeklődőknek, a szülőknek, illetve hosszú távon házi versenyek szervezésével is hozzá kívánunk járulni a hazai mozgókép tehetséggondozásához.

 

Élő koncertek

A kávézó területén kisebb jazz és kamarazenekar koncertekben gondolkodunk, de az aulában történő nagy koncertek darabszámát, meghívott előadóit és a szervezését is a nagyobb tapasztalattal rendelkező Agora Szombathelyi Kulturális Központra bízzuk. Ilyen koncertek esetén a megnövelt személyzetet, a magasabb létszámú takarító brigádot és a szórakozni vágyó közönség, illetve a meghívott előadók megfelelő kiszolgálást biztosítjuk, továbbá aktívan részt veszünk az esemény reklámozásában.

 

Enteriőr

A helység enteriőrje jelen állapotában is illeszkedik az art mozi hangulathoz, de évtizedek óta változatlan, ezért lényeges módosításokat kívánunk eszközölni.

A beépített bútorzat megszűntetésével, nem csupán az asztalok számát növeljük, de a tér átalakításának rugalmasságát is elérjük. A változtatás elengedhetetlen ahhoz, hogy a fentebb vázolt, a kávézó területén megvalósítandó vetítések idejére a megfelelő elrendezésről és a nézőszámról is gondoskodni tudjunk.

A teljes kávézó területén jelenleg 90-es évek előtti filmek jeleneteinek ábrái képezik a dekoráció lényegét. A napjaink moziba járó közönségének jelentős része azonban, ezt már nem érzi magáénak, hiszen a filmek után születtek. A sikerfilmek bemutatói esetén érzékelhetően a kávézón kívül maradnak, pedig az aula zsúfolásig megtelik. Eme díszítő elemek megfelelő arányú cseréjével a fiatalabb generáció számára is vonzóvá tesszük a helyiséget. Népszerű filmes univerzumokból, szintén nem reprezentált magyar filmekből és 90-es évek utáni kultikus filmalkotásokból merítünk ihletet.

A kávézó vendégterének berendezéséhez ideiglenes zárva tartás elengedhetetlen, de az Agora Savaria Filmszínház bevétel- és látogatószám kiesésének az elkerülése érdekében, a mozilátogatók büféfogyasztását minden körülmények között folyamatosan biztosítjuk.

Az új dizájn tekintetében a Savaria Mozi Nagytermének hangulatát kívánjuk a kávézóban létrehozni, így hangsúlyozva a kávézó és a mozi összetartozását. A mozgókép kultúra iránti elhivatottságunkat a folyamatosan változó díszítőelemekkel emeljük ki, azaz mozgásban tartjuk a kávézót. A dekorációs ötletek alapját a filmek szolgálják, amelyekből hétről hétre újabb gondolatok keletkeztethetőek.

A vendégtér négyszögletes sötétbarna asztalok és piros kárpitozással ellátott székekből állna, beépített elemek nélkül, a belső tér alkalomhoz alakíthatósága érdekében. A falak pirosas színvilága a szombathelyiek számára jól ismert nagytermi függöny hangulatát idézik, melyet a szintén nagytermi barna lambéria árnyalatához hasonló tároló bútorokkal, polcokkal és szekrényekkel párosítunk.  

A pályázatban is feltételként szabott mozi jelleg megteremtésére az általánosan alkalmazható filmtekercs, csapó, diafilm és egyéb filmszakmai kellékek motívumait használjuk, illetve keverjük a kávé témával. Falfestés és falmatrica, továbbá 3D-s hungarocell technikákat veszünk igénybe.

A fentiek az állandó enteriőrt szolgálják, míg a jelenlegihez hasonló, kézzel festett filmjelenet képek a mozgót. A képkeretek cserélhetőek lesznek, a diafilmet idéző lekerekített belső sarkokkal. A művek megalkotásánál elsődlegesen szeretnénk a Tehetséggondozás pont alatt részletezett együttműködéssel diákokat támogatni. Törekszünk alkotóvágyuk kifejezésének lehetőséget és platformot biztosítani, az alapanyagok beszerzésével, illetve munkájuk diákszövetkezeteken keresztüli anyagi honorálásával.

A mostani dizájn esetében nélkülözött, de mozi témában kulcsfontosságú film posztereket feltétlen használunk, oly módon, hogy a kávéházi elegáns miliőbe illeszkedve, cserélhető keretben helyezzük a falra. Fontos kiemelni, hogy manapság minden filmnek van art jellegű hivatalos plakátja, kizárólag ezekkel dolgoznánk.

A filmes dekorációs elemeknél ügyelünk rá, hogy minden korosztály és ízlés kielégítve legyen, azaz egyes filmkorszakok és zsánerek nem kerülnek túlsúlyba.

Mozi büfé dizájn

A mozi aulájába átnyúló területen a pult a csapó, mint filmszakmai eszköz ötletét valósítjuk meg. Az asztallap széle ferde fekete-fehér csíkozású, míg a burkolat a jellegzetes kiosztás és feliratok mellett táblafestékkel kap fekete színt. Így kínálati információkon túl az éppen műsoron lévő filmekre vonatkozó feliratokkal és rajzokkal láthatjuk el.

Hosszú távon, a pult feletti részen a klasszikus amerikai mozik világító mágnes tábláját tervezzük cserélhető betűkkel. A táblára klasszikus stílusban a heti filmpremierek címét, alkotóit és főszereplőinek nevét tudjuk hétről-hétre kirakni, megteremtve a Filmpremier pontban részletezett hamisítatlan mozi hangulatot.img_5304.JPG

 További enteriőrhöz tartozó fejlesztések:

Társasjáték szekrény

A társasjáték reneszánszát éli és több vendéglátóhely specializálódott erre. A célközönség a középiskolás- és egyetemi diákok, akik több szabadidővel rendelkeznek és aktív moziba járóknak is mondhatók. Célunk, hogy a filmvetítéseken túl is a moziba látogassanak, otthon érezzék magukat. Tapasztalatunk alapján, ők nagy számban a Cinema City-t választják, ami ellen ezen többlet programkínálat is fegyvertényező. 

A nagysikerű filmalkotások szinte egytől egyig rendelkeznek valamilyen társasjáték kiadással, de a játékok körét nem korlátozzuk teljesen filmes tematikára, csupán túlsúlyban tartjuk.  A mozi kávézó  és a Savaria Mozi arculatába is tökéletesen illő szolgáltatásként társasjáték szekrényt helyezünk el. Az SZMK ezen elképzeléséhez, korábbi tevékenysége okán, már most rendelkezik tekintélyes kezdő készlettel.

A városi mozi aulája kiválóan alkalmas akár nagyobb csapatversenyek rendezésére. A helyszükséglet rendelkezésre áll és a zajszint sem emelkedne. Az előadások és várakozó közönség megzavarása nélkül lefolytathatók és egyben kedvcsinálók is. A pontos feltételeket a Savaria Mozi vezetésével egyeztetni kívánjuk.

Ereklye vitrin

A filmekből a nagy népszerűségnek örvendő karakterek, szobrok, figurák, filmes díszkiadványok, használati tárgyak kihelyezése, szintén az aulából a kávézóba csalogatják a várakozókat.  Az SZMK eddigi tevékenységébe nem csupán ezek gyűjtése, de készítése is beletartozott tevékenységébe, így egy vitrin felállítása könnyedén megvalósítható és a mozi hangulatot növelő elem. Az általunk forgalmazni kívánt tematikus menük figurái mind fogyasztást indukáló mind hangulatkeltő funkcióval bírnak, jelentős mennyiségben a büfé pult területén sorakoztatnánk őket és nem csupán az aktuális filmhez vonatkozóan.  Az ilyen filmes ereklye tárgyak lebegő polcokon, illetve egyéb lehetséges helyeken a teljes kávézó területén is elhelyezhetőek.img_5309_1.JPG

Képregény- és könyvpolc

Számtalan könyv jelent meg filmes tematikával, ezek közül a leglátványosabb az egyes nagyobb költségvetésű filmek látványvilágával foglalkozó képeskönyvek. A könyvkínálatot indokolja, hogy a kávézóban regény olvasására nincs idő, de lapozgatásra képnézegetésre sokkal inkább és a filmélmény kulisszák mögötti információkkal mindig növelhető.

A filmkultúrával az utóbbi évtizedben egybeforrt képregény kultúra szinte elválaszthatatlan a mozi hangulattól, így a képregények kihelyezése is, a mozi érzést szolgálja. Ezen kávézó elemhez is rendelkezésre áll mind könyv mind képregény készlet.

Játszódoboz/Gyereksarok

A nyugodtan kávézni vágyó kisgyermekes szülők kedvében járás napjainkban alapvető követelmény egy sikeres vendéglátóegységnél. A gyermek vendégek lefoglalása érdekében filmes mesehős játékokat, plüssöket helyezünk el egy kincses ládában.  Animációs karaktereket tartalmazó színező lapokat és színes ceruza készletet a felszolgálók minden esetben felajánlanak a kisgyermekkel érkezőknek. A színezők tekintetében igazodunk a Savaria Mozi aktuális mesefilm kínálatához. A gyereksarok helyszükséglet okán egyelőre hosszú távú tervként tűzzük ki célul.  Mobil polifoam szivacs alkalmazásával, akár az aula területén, a Savaria Mozi vezetőségével egyeztetve, a Filmszínház vetítéseire érkező gyereke lefoglalására is alkalmas a filmkezdésig.

 

Büfé kínálat

A büfé kínálatunk a hagyományos mozis rágcsálnivaló, azaz pattogatott kukorica és nachos kínálatot jelentősen bővíteni kívánjuk, mind film tematikusan, mind a jelenkor egészséges életmód igényeihez igazodva. Véleményünk szerint ezen a téren a hazai vezető mozilánc lemaradásban van és versenyelőnyt, továbbá látogatószám növelő hatást fogunk elérni a Savaria Mozi részére.

A pattogatott kukoricánál, idényszerűen, az ízesített változatokat is felkínáljuk a városi mozi látogatóinak, továbbá a nachos esetében a Cinema City gyakorta hangoztatott előnyét megszűntetve, a meleg szószok szervírozását is megoldjuk.

A mai egészséges életmód és diétás trendjeire reagálunk, hiszen ezen táplálkozást választó vendégeit sem kényszerülnek otthonról hozott nasolnivaló fogyasztására. A müzli- és proteinszeletek, továbbá szárított- és aszalt gyümölcschipsek egyaránt a büfé kínálatunk részét képezik. A kisgyermekes családok körében népszerű köles golyót a pattogatott kukorica alternatívájaként kínáljuk.

A legnépszerűbb termék, a pattogatott kukorica szervírozásánál a csomagolást a Savaria Mozira adaptáljuk, megkülönböztetve az érzést minden alkalommal, bármely más mozitól. Elképzelésünk a barna natúr színű zacskó vagy doboz, egy a mozi homlokzatán látható S betű lenyomattal.

A göngyölegek miatti környezetvédelmi törekvéseink a Környezetvédelem pont alatt kerülnek kifejtésre.

 

Kávézó kínálat

A tradicionális kávé- és teaszokásokat feltétlen őrizve, a hely kínálati arculata kávézó és az ehhez kapcsolódó italválaszték. A víziókat, a folyamatosság elve alapján, az ital és étel választék kibővítésével és a szolgáltatás minőségének növelésével érjük el.

Kávé

A kávébab kiválasztásánál figyelünk annak élettani hatásaira, így arabica fajtával dolgozunk. Rendkívül gazdag aromában és francia pörkölési módnál a mogyoró és a csokoládé íze lelhető fel benne.  Sava minimális, így gyomorkímélő, ahogy alacsonyabb koffeintartalma egyben szívbarát. 

A felszolgálásnál is, de különös tekintettel a kávé elkészítésénél, kizárólag hozzáértő, magas szintű szakmai tapasztalatokkal rendelkező csapat kialakítására törekszünk.

A kínálatunkban megtalálható lesznek:

  • alap kávék
  • kávékülönlegességek, latték / laktózmentes tejjel és növényi tejital /
  • kávékoktélok

2adaa40c4fe602daa1236b5a08535bb6.jpg

Tea

A teázási szokások mind Magyarországon, mind Szombathelyen el vannak maradva az európai átlagtól, ami szintén egy új lendületet lehetőségét kínálja a kávézó történetében. A natúr teákat mi álmodjuk meg, melyek idegen anyagokat nem tartalmaznak és kizárólag természetes virágszirmokból, gyümölcsből adják kellemes aromájúkat. Maximális élvezet szempontjából az elkészítés során esszenciális a teafű minősége, adagolása és áztatási ideje.

Évszakok

A filmes témák keresésén túlmenően maximális figyelmet fordítunk a szezonális, azaz évszakokhoz igazodó kínálathoz:

  • Téli időszakban meleg és gőzölgő italok
    / házi forró csokoládé, hot Aperol, punchok /
  • Nyáron hideg és hűsítő italok
    / házi készítésű limonádék, cukormentes bio limonádék, frappék /

A széles választék évszaktól függetlenül küldetéssünként fogalmazódik meg.

Alkoholos italok

A sör tekintetében egy klasszikus és egy prémium csapolt sör mellé az egyre népszerűbb üveges kézműves sörökkel bővítjük a kínálatot Szombathely belvárosának, igyekezve a helyi termelőket támogató beszerzési orientációra.

Bor esetében a közelben lévő borbár komoly versenytárs, de nem tekintjük annak, hiszen a mozi kávézó tematikájába a bor mértékkel illeszthető bele. A jelenlegi kínálatot azonban prémium minőségű palackozott borok kielégítő választékával bővítjük, hiszen tapasztalataink szerint, egy nagyobb társaságon belül szétmorzsoló ereje lehet, ha a minőség csupán az egyik népszerű ital esetén biztosított.

Sütemények

A mozi büféje a sós vonalat a kávézó részére is kielégíti. Édességeknél helyi cukrászdák legjobb ajánlatait keressük, és cukormentes, paleo és egyéb táplálkozási módok számára is biztosítunk alternatívát.

img_5307.JPG 

A Csapat

Hosszú távban gondolkodunk és a céljaink elérésének nélkülözhetetlen eleme, egy jó csapat. A munkamegosztást üzletvezetői modellel oldjuk meg, amely pozíció esetében alapvető kívánalom lesz a barista végzettség. A felszolgálókat színvonalas bérezéssel, az általunk képviselt lelkes hozzáállással ösztönözzük és képezzük, mert hiszünk abban, hogy az állandó és a vendég által ismert személyzet is a siker titka.

 

Társadalmi szerepvállalás

Az SZMK szándéka, hogy a mozi élményét mozgáskorlátozottak részére is elősegítse. Alapítvány létrehozásával vagy alapítvány támogatásával, illetve a moziba jutás és hazajutás elősegítésével kívánunk a társadalmi szerepvállalásban is aktívan részt venni. A tematikus filmestek például remek lehetőséget biztosítanának jótékonysági kampányunk népszerűsítéséhez, további erőforrások bevonásához.

 

Környezetvédelem

Az SZMK elkötelezett a környezetvédelem iránt. A legnagyobb terhelést a mozi büféje jelenti, hiszen az értékesíteni kívánt termékek azonnal újrahasznosítható csomagolása nem megoldható. A büfé kínálat témakörben már felvázolt Savaria Mozi logós pattogatott kukorica tasak esetében, hosszú távon törekedni fogunk az úgynevezett öko, azaz gyorsan lebomló papír alapanyag használatára. Az ételek csomagolóanyagait forgalmazó nagykereskedők, a trendnek megfelelően, már elérhetővé tették eme termékeket, melyek többletköltségét a beszerzési forrás helyes megválasztásával és a rendelt mennyiség optimalizálásával vállalni tudjuk.

Az SZMK vállalja továbbá, különös tekintettel az ásványvizes és gyümölcsleves PET palackokra fókuszálva, hogy a Nagyterem és Jávor Pál terem kijárataihoz szelektív hulladékgyűjtő edényeket helyez ki, illetve gondoskodik ezek rendszeres ürítéséről és a szelektív leadásról.

 

Marketing

A rendezvények és a mozihoz kapcsolódó események, továbbá a kávéházi termékek kommunikációjának kiemelt csatornája a Facebook hirdetés, melyen keresztül 18 000 olyan szombathelyi felhasználó érhető el, akik egyaránt érdeklődnek a kávéházak, valamint a filmek iránt is. A Facebook, az Instagram, és a hozzájuk kapcsolódó hirdetési megoldások lehetővé teszik, hogy  a közösségi filmnézés, valamint a hozzá kapcsolódó kávéházi szolgáltatások élményét közelebb hozzuk az 53 000 főnyi, 17-50 év közötti szombathelyi közösségi oldal felhasználóhoz. Minimális költségnöveléssel a városhatáron túli elérések is biztosíthatóak és az előbbi számadatok jelentősen növelhetőek.

A Facebook-ot egészíti ki a Google kereső hirdetése, ami lehetővé teszi, hogy aki Szombathelyen moziba indul, vagy az aktuális filmeket keresi, találkozhasson a kávézó kapcsolódó tematikus akcióival, ami a Cinema City helyett a Savaria Mozi irányába billenti a döntést. 

A kávéházi termékek hirdetésének kreatívjai és vizuális megjelenései mindig igazodni tudnak az éppen aktuális, moziban játszott filmekhez, így a mozi és a kávéház online jelenléte kölcsönösen erősíti egymást.img_5344.JPG

 

Zárszó

Az SZMK pályázatának hasznosításra vonatkozó elképzelései minden pontjában az Agora Savaria Filmszínházzal kölcsönösen előnyes érték- és élménynövelő tervekkel kívánunk nem csupán sikeres szombathelyi vállalkozást alapítani, de jelentős mértékben részt venni és hozzá adni szülővárosunk kulturális életéhez.

- VÉGE -

 

A fenti elképzeléseket a pályázati kiírás várható eredménytelensége okán felajánljuk mindazoknak akik jelenleg is hasznosítani tudják ötleteink egy részét, hogy az Agora Savaria Filmszínház és Szombathely város javára fordítsák. 

img_5315.JPG

Szólj hozzá

mozi pályázat hype szombathely önkormányzat ötletek közgyűlés ötletbörze szmk savaria mozi agora savaria filmszínház szombathelyi mozizó kommuna szombathelyi mozi kávézó hasznosításra vonatkozó elképzelések