2019. okt 15.

Vélekedés - FOMO: Megosztod, és uralkodsz

írta: szmozizok
Vélekedés - FOMO: Megosztod, és uralkodsz

A mai fiatalságnak nincs romantikája

szmk_fomo.jpgA FOMO kellemetlen élmény, mert a szülőnek is van félnivalója, hogy kimarad valamiből.

FOMO, azaz Fear of Missing Out, vagyis félelem, hogy kimaradunk valamiből. Kezdem azzal, hogy nem is egy, hanem kettő lányom van. Még jóval kisebbek, de a film így is szétcincált. Hartung Attila első rendezése a mai tinédzserekről szól. A Falka nevezetű 'fiú banda' állandóan kihívásokat hajt végre, azaz valami ökörséget mobiltelefonnal rögzítve, hogy befuttassák youtube csatornájuk. Már itt regényt lehetne írni, hogy valójában mennyi oka lehet, hogy éppen  ezt csinálják, meg a mobil és közösségi oldalak kártékonyságáról, de nem fogok. A buli az buli, éjjel-nappal, ha kimaradsz megbánod, így a Falka mindenbe benne van, mígnem átlépik a határt. Totálkár részegen, de durván átlépik. Kezd kicsit sok lenni a téma, mert az Akik maradtak és a Szép csendben után a harmadik magyar film rövid határidőn belül, amit gyomorgörccsel kell nézni. Újra el lehet mondani azt is, hogy megint más a helyzet és a stílus. Óriási siker volt a Projekt X nevű kézi kamerával felvett amerikai házibuli film, nulla mondanivalóval, de itt szerencsére csak az indítás pont olyan, ezért is tudtam ezt végignézni. A telefonos felvételekkel megszakított vagy tarkított történet helyenként szürreálisan extrém, mégis hihető sajnos. A srácok oltári idegesítőek, a történet mikor hosszasan átveszik teljesen fáradok. Számomra a felnőttek hozzáállása és kimondottan Stohl András, a neki igazán jól álló szerepben, a legemlékezetesebb. A témakört tavaly körüljáró Remélem legközelebb sikerül meghalnod című film drámaként véleményem szerint jobb, a FOMO pedig egy kendőzetlen dokumentumfilm inkább. Minap a színházban néztem az Öt fiú nevű darabot, micsoda véletlen, megint hasonló mondanivalóval és cenzúrázatlan gondolatisággal, meg szókinccsel. Nekem nagyon tetszett, de az idős közönség hangosan zúgolódott és látványosan ki is vonult. Udvariatlanságnak tartottam velem szemben,  illetve én akkor sem és most sem tehetem meg, hogy hátat fordítok, mert igenis félek, hogy lemaradok. Tanulságos film, főleg kiskorú gyermekkel rendelkező szülőknek. A Drakulics elvtárs viszont igen jól fog esni novemberben, ennyi komoly témájú magyar film után.

ELŐZETES: 

POSZTER:szmk_fomo_magyar_film.jpg

Szólj hozzá

kritika magyar review magyar film mofo vélekedés megosztod és uralkodsz