Stallone az utolsó vérig kifacsarja nevével egybeforrt akció karakterét, szóljon hát a Rambo Number Five.

Az ötödik 'rambózás' (ige) több recept mágikus egyvelegének érzetét keltette bennem. A legnyilvánvalóbb hasonlóság, a hangulat és a színvilág miatt is, a James Mangold féle Logan filmhez köthető. Ellenben itt nem szeljük át az államokat útifilm stílusban, hanem Liam Neeson Elrabolva mentalitással Kevin ihlette karácsonyi csapda állításba fog a főhős, mert öreg korban egyszerűbb okosnak lenni, mint őrült 'rambónak' (melléknév). Fanyalgás lehet, minek is 70 évesen még egyszer a legendás hős bőrébe bújnia Stallonénak. Néztem a vásznon és azon morfondíroztam, miért is ne tenné, ha egészsége ilyen jól szolgál. John egy arizonai farmon él, ahol a postaládán is a menő 'Rambo' (főnév-tulajdonnév) szöveg díszeleg. Nevelt lánya zűrbe keveredik mexikói gengszterekkel és ezért a veterán kommandós egyszerűen újra a régi lesz, ötödjére. Lassan és pofon egyszerűen pörög fel a film, de amint a 'rambó kés' (szószerkezet) belevágódik az asztalba nincs megállás. A brutalitást tekintve kettős volt az érzés, helyenként működött, hogy nem kertelnek és nincs kegyelem. A leszámolások esetében a túlzott vérengzés viszont émelyítő, bugyuta érzetet keltett. Hamisítatlan retro akciófilmes hangulat uralkodott mindvégig, komolytalan, de komolyan veszi magát és egy olyan mozi héten, ahol a másik választás az Ad Astra, tökéletes ellenpólust képez. A végfőcím pedig egy gigantikus filmes időutazás, aláhúzza dupla vonallal, hogy Sylvester Stallone nem csupán egy rambó (főnév-köznév), hanem ő maga Rambo (fogalom) az elsőtől az utolsó vérig. 

ELŐZETES:

POSZTEREK: