Az Alelnökben nagyágyú amerikai politikusokat nagyágyú amerikai színészek keltenek életre és mesélnek a világnak, a világot érintő döntések születéséről. 

A nagy dobás rendezője, Adam McKay, megtalálta a stílusát és ettől nem kíván eltérni. Szerintem nem is javallott, mert ha valaki, ő el tud mondani száraz dolgokat szórakoztatóan pörgősen. Néha pofátlanul megállítva a narratívát, néha simán beleszőve az átlag ember számára szánt magyarázatokat. Mindkét választás esetében őrült kreativitással. Az Alelnök is pont ilyen. Az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb politikusának Dick Cheney-nek (Christian Bale) a története. Miként lett egy iszákos, villanyoszlopokon lógó munkásból a világ legerősebb országának közvetett irányítója. McKay gazdasági világválságról szóló filmje is egy sokak számára idegen világot mutatott be, de az amerikai politika, a Fehér Ház és az ottani döntések talán még idegenebbek, és egyúttal a karakterek sem szerethetőek. A végére sem. A történelem egy szeletét kapjuk, fókuszpontban 9/11-gyel, amit mindig jó behatóbban megismerni, de ítéletet mondani, hogy igazság vagy részrehajlás arra én próbát nem tehetek. Mindenesetre a legnagyobb erényét abban látom, hogy képes hangsúlyt adni, megéreztetni azt, hogy egy ugyanolyan ember mint mi magunk, ugyanannyi levegőt véve képes olyan hangokat képezni, amellyel több millió ember sorsára van ráhatással. Félelmetes. Félelmetes mekkora hatalom tud összpontosulni egyetlen emberben, egyetlen csukott ajtó mögötti szobában, egyetlen elhangzott utasításban vagy sima bólintásban. A színészi alakítások a főszereplőn túl is szenzációsak, a nagy nevek Amy Adams, Sam Rockwell, Steve Carell, ahogy az várható volt. Pikáns adalék, hogy Cheney hadműveleteinek nyomai és gondolatai is felfedezhetőek a magyar aktuálpolitikában, hasonlóan, mint a mi politikai életünkhöz közelebb álló Brexit filmben. Amerika vagy Európa, mindegy, nincs új a nap alatt és van mindig kitől tanulni.

POSZTEREK: