2019. jan 03.

Vélekedés - Black Mirror: Bandersnatch (Netflix)

írta: szmozizok
Vélekedés - Black Mirror: Bandersnatch (Netflix)

'Megnéztem' vagy 'Végigjátszottam'

szmk_black_mirror_bandersnatch_1.jpgA Netflix interaktív Black Mirror: Bandersnatch filmjében mi hozzuk a főhős döntéseit, a kérdés csak annyi, hogy akarjuk-e ezt esténként, egy fárasztó nap után?

Az első döntés, hogy önálló film vagy sorozatról van-e szó, hiszen a címben is szereplő Black Mirror 5. évada helyett érkezett. Tematikájában illeszkedik, különálló sci-fi történet, hossza kevesebb, mint egy óra eddig megfelel a sorozat kritériumainak. A szó szerinti 'játék'ideje azonban több mint kettő óra, a Netflix felületén külön szerepel, poszterén egy piros jelölőben fehér robbanás piktogram hívja fel a figyelmet, hogy nem szokásos, hanem interaktív filmről van szó. Szerintem film, és bármennyire is voltak, illetve vannak fenntartásaim, első végignézésre is elismertem, hogy valami nagyon új dolgot láttam, ezért muszáj is volt többször végigjátszanom. El is érkeztünk a második döntéshez film vagy videojáték? Ezt viszont már nem tudom megválaszolni. Óriási lehetőség és potenciál amit már számítógépes játékok, könyvek, illetve színházi darabok is használnak, de most egy igazán tökéletes platformot talált magának. 'A néző hozza a döntéseket játék' azt jelenti, hogy átlag 10 percenként felajánl két választási lehetőséget, és amelyikre rányomunk az ujjunkkal, a főhősünk aszerint cselekszik. Gyorsan bele lehet tanulni, és felismerni, hogy eleinte bemelegítő választási helyzetek elé állítanak bennünk, aztán hirtelen jönnek a keményebb kérdések amiktől szinte stresszel az ember pedig nincs rossz választás. Elvileg 5 alternatív végkifejlethez juthatunk el, hol rövidebb hol hosszabb játékidő alatt, de nem hagy a program lógva minket, amint végig értünk ismét döntéskényszer elé állít bennünk: akkor végeztünk, vagy ugorjunk vissza egy kulcsmomentumhoz? Ami igazán izgalmassá teszi az egészet, az a történet, amely pontosan egy választások sorozatából álló számítógépes játék létrehozásáról szól és remekül ön-marketingelve magát, a Netflix legújabb nagy dobásáról. Meglátásom szerint a Netflix-en, vagy a Black Mirror szérián belül, ez egy nagyon is működőképes különálló kategória, de a piacot letarolni nem fogja, mert a filmeknél a művész verziójára vagyok kíváncsi, a végső vágásra, ami szerinte a legjobb. Nem mindig akarok gondolkodni és dönteni, maximum odáig, hogy megnézem vagy sem. 

ELŐZETES:

POSZTER:szmk_black_mirror_bandersnatch_2.jpg

 

Szólj hozzá

kritika review netflix black mirror interactive bandersnatch