A címszereplő hős egy jókora disznó-kutya-víziló keverék, ennek megfelelően a film is egy jókora keverék. Van egy új faj kivételes súlygyarapodással és húskihozatali normával, ráadásul az íze is mennyei. A csúnya nagy vállalat ezzel kívánja etetni a népet aki bűntudat nélkül jóllakik a cég pedig profitot termel. Az alapötlet remek és életszerű, persze ha visszagondolunk a Babe című családi filmre a húshasznú állatot lehet úgy tálalni, hogy két kézzel tiltakozzunk a vágóhíd ellen a film alatt, majd nem sokkal később ugyanazon állatból degeszre együk magunkat. Ellentmondásos dolog ez és a film nagyon jól összezavart miközben a családi kaland felszíne alá drámát és társadalom kritikát egyaránt csempészett. Okja évekig élt háziállatként egy kislánnyal és a kötődést még kutya szintű intelligenciával is megfejelik. Megérkezik a vállalat, hogy a legszebb példányt a cég reklámarcaként hasznosítsák és itt látványosan a természet és szeretet lágy öléből átesünk a nagyvárosi kapitalizmusba, ahol nem csak az állat, de mi sem érezzük igazán jól magunkat. Ügyes tükröt tart a napjaink szelfizős fogyasztóinak, a stresszes és a pénzéhes cégvezetőknek, a nem makulátlan állatvédőknek, a lelkét is eladó hírességeknek. Velük szembeállítva a csupa szív állattartó gazdit fájdalmas képet kapunk világunkról, és elkerülve a túlzottan édes lezárást összességében egyedi látványvilágú, könnyed, és kalandos dráma a végeredmény.