A magyar közéletben zajlik a plakátháború és most a magyar mozikba is begyűrűzött a jelenség, természetesen egészen más jellegű. A filmről egyetlen előzetest sem láttam, meg persze óriásplakátot sem, nem volt a látókörömben. Ám jöttek a filmes díjak, a Golden Globe tarolás, meg rengeteg magasztaló visszajelzés. Kihagyhatatlan filmélményre fizettem be és minden hír igaznak bizonyult, minden díj megérdemelt, mert a Három óriásplakát Ebbing határában  egy különleges történet, emlékezetes fő- és mellékszereplőkkel, kifogástalanul tálalva. Az édesanya óriásplakátokon reklamál, hogy hónapok óta nincs tettes a lánya elvesztésének ügyében, a személyeskedést is felhasználja a hatásfok növelése érdekében. Egy olyan kisvárosban, mint Ebbing ahol mindenki ismer mindenkit bizony ez komoly zűrzavart okoz, ami szépen beférkőzik a nézőbe is. A történetben van aki dühös, van aki tehetetlen, van aki forrófejű, van aki egyértelműen oldalt választ és ítélkezik, pedig nem szabadna. Én is elsőre drukkoltam és beálltam az egyértelmű oldalra, majd árnyalódott a kép és a fekete-fehér szürke lett, tágult a látókör, az ítélkezés megértéssé alakult, az ellenszenvességet felváltotta a szimpátia. A film fordulatai érzelmileg oda vissza ráncigálja az embert, de a rendező Erőszakikból (In Bruges) ismert  humorával hígítva a kemény dráma nem úthengerként megy át rajtad. A szereplőgárdával, beleértve a legkisebb mellékszerepeket is, hihetetlen mennyiségű ember típust és emberi sorsot vonultat fel a film és jól összeereszti őket, hogy bemutassa az élet nem mindig habos torta, a tragédiát feldolgozni lehetetlen, mert az emberi érzelemnél nincs bonyolultabb... néha "fuck you" néha meg "sorry".