A szürke nem sötétebb lett, hanem fakult. Annyi előnnyel indult az előző részhez képest, hogy nem olvastam, így a történet tartogathatott volna izgalmas meglepetéseket, de sajna nem így lett. A modern köntösbe ültetett és végletekig eltúlzott Hamupipőke történet teljesen működőképes, hiszen a moziterem az első vetítésen „Marvel” szintű látogatószámmal büszkélkedhetett, Én is kíváncsi voltam.  Christian Grey figurájában bőven van potenciál, és nem arra gondolok vajon még milyen szuper drága cucca lehet amit nem láttunk, vagy amit megvehetne, hanem a szexuális beállítottságára. Ebből mindössze egy villanást nyújt a film legerősebb és hátborzongató jelenete, amikor a „gazda” találkozik egy régi „alávetettel”, mely konfliktust, olyan Grey-esen egy telefonnal intézik és zárják. Én  pedig hoppon maradtam, mert reméltem itt alámerülünk a sötét mocsárba, ahonnan a kijövetel még ugyanúgy lehet romantikus és megnyugtató. Sima út lett belőle hétköznapi párkapcsolati beszélgetések, majd általános párkapcsolati lépcsőfokok kerülnek bejárásra amit a herceg kifogyhatatlan bankszámlájához és irányításmániájához kapcsolódó humor morzsák törnek meg. A regény és immáron filmsorozat másik védjegye a kendőzetlen és nem hétköznapi erotika is kéziféket kapott, hasonló zenére, hasonló helyen, hasonló pózban újra és újra. Ezen a téren a kreativitás és  tabu döntögetés mindössze gésagolyókon csillan fel egy pillanatra, majd eltűnik. Bátortalan töltelék epizódnak éreztem, hosszúra nyújtva elhelyezi a sakkfigurákat a fináléhoz, ami izgalmas lehet, ha Kim Basinger titokzatos karakterének esetleg pár percnél több játék idő jut, a romantika kap némi kéziféket, a felnőtt tartalom pedig gázt.