Vélekedés - SOLO: Egy Star Wars történet
Lézerstukker és semmi spádé meg humbug
A következő sorok helyén kezelése érdekében leszögezem Én az a rajongó vagyok aki szerint a Csillagok Háborúja gigantikus örökségének továbbvitelére a Disney volt az egyetlen és legalkalmasabb jelölt. Az utolsó Jedik merész újító húzásait is üdvözölve fogadtam, de a SOLO filmről úgy távoztam, hogy egy-két dolgot azért még emésztenem kell. Nem kövezek, elfogadom a döntéseket és a jó dolgokra fókuszálok, azaz számomra az előzmény trilógia színvonalát idézi. Összességében nagyon jólesett. Üdvözítő volt különc stílusa akárcsak a Zsivány Egyesé, és ez pont elég részemről, hogy járjon egy hatalmas wookie-pacsi az alkotóknak. A film első felében nagyítóval kellett keresnem a szerethetőséget, ellenben a sötét képi világ szokatlan fűszerezést adott, de hőseink túlélése fix, így izgalmat közvetíteni már nem tudott. A történet Lego figuraként rakosgatja össze Han Solo legendás karakterét, minden darabot útmutató szerűen, a legapróbb elemeket is. Számomra 15-20 percen belül bebizonyosodott, hogy Han "szóló"-ban nem az igazi, és nem is Harrison Ford hiányzik, hanem Chewbaccával és az Ezeréves Sólyommal együtt az Ő aki, majd mikor végre összeállt a híres űrkalóz, akkor tényleg jó érzés fogott el. Lando és L3 droidja vitathatatlanul a legjobb adalék a lazább hangulat csempészésére, illetve a beavatottak is megkapják 10 percenként a mosolyogtató rejtett utalgatásokat. A merészebb húzások és tenyérdörzsölős fejlemények a film végére szorulnak, ezzel feltétlen úgy küldik haza a nézőt, hogy még többet követeljen. Miből is? A spádé és humbug nélküli, lézerstukkeres, bűnszervezetekkel teli messzi-messzi alvilági galaxisból.