Nem tűnik el egyhamar a fejből a Tűnj El! élménye.  A moziba beülve kétkedéssel fogadtam a horrort, mint a stílus meghatározást. A legfontosabb eldöntendő kérdésem ez volt.  A kíváncsiságom a rejtély megoldására pedig fúrta az oldalam. A hullámvasút el is indult. Folyamatos feszült szituációk sora, majd az első háttérben hirtelen elsuhanó alak magas zongorabillentyű leütés hangeffekttel kísérve hangos anyázásra késztetett úgy megijedtem. Bizony horror, de mégsem, inkább misztikus thriller fantasztikus és abszurd történettel. Jött a vér is, akkor horror, de nem. Stílusában is félrevezető hát még a történetében. Lazán megágyaz a fordulatnak, elhiteti, hogy kétkedve fogadjam, hogy ez nem lehet, pedig igen. Kényelmesen rám tukmálja a rejtély megoldását, hogy félidőbe előre levezessem, hiszen vagyok olyan okos, hogy megannyi kiszámítható jelent kiszámítását követően ezt is meg tudom fejteni. Aztán prezentálja, hogy nem egyáltalán nem vagyok, mert a megoldás sokkal elszálltabb és durvább. Az első perctől az utolsóig feszült alkotás a humort sem nélkülözi, kiválósága a jelenkor burkolt rasszizmusának soha nem látott módon történő beépítése mindkét fél oldaláról e képtelen történetbe. .