A Disney Időcsavarja az idő csapdájába esett, csavarját meg olyan mélyre ásta, hogy nem is lelni. 

Az idei év egyik 'nemfolytatás' és ezért izgalmas mozijának tűnt az Időcsavar. Szerepelt is a filmes ütemtervemben, aztán azon kapta magát az ember, hogy külföldről lesújtó kritikák záporoznak, idehaza meg műsorra sem tűzték. Az elmúlt hetekben az HBO jóvoltából lehetett pótolni ráadásul szinkronizáltan. Népszerű, általam azonban nem ismert, 1962-es tudományos-fantasztikus regény feldolgozásáról van szó. Madeleine L'Engle írónő könyvsorozatának első részében bizonyosan rengeteg fantáziát láttak, de az idő eltelt és a 60-as években működő történetet jobban a mai világ igényeihez kellett volna szabni. Egy 13 éves kislány és 5 éves öccse 3 természetfeletti lény/hölgy segítségével beutazza az univerzumot, hogy megleljék elveszett tudós apjukat. Elindulunk az iskolából ahol furának tartják a gyerekeket, ezért ők viselkedés zavarosak, majd téridő ugrással látványban az avatáros Pandora bolygóján találjuk magunk, végül a Csillagok közöttre hajazó konklúzióval zárunk. Mindent láttunk mindent hallottunk már. Aranyos gyerek színészek és nevetséges ruhába öltözött egymás mellett álló bölcs hölgyek várják, hogy kötődjek, vagy izguljak, vagy felfogjam, de képtelen vagyok. Émelyít az egész, talán ez a legmegfelelőbb szó rá, és várom hogy elmúljon, vége legyen. A híre megelőzte, mégis muszáj volt látnom, mert Disney, hátha mindenki más csak nem értékeli vagy nem érti. Az Időcsavart hiába az HBO-n láttam a Netflix film kategóriába sorolnám, ami érdekes projekt, meg kellett adni az esélyt neki, de az igazi nagy durranáshoz, azaz a mozis sikerhez valóban kevés.