A film pontosan azt szállítja amit előzetesében ígér, talán egy picivel több családi drámát, de a nagy meglepetés számomra elmaradt. Érdeme azonban nem vitatható, mert az ember végig feszeng a székében, kicsit izzad, várja, hogy elhagyhassa végre a mozitermet. Ráadásként hallgatja a mozi alapzaját is, mert minden egyes szájba helyezett pattogatott kukorica tisztán hallható, ami a film világában a halált jelentené. A világ ahol némának kell maradni iszonyú hatásos hétköznapi jeleneteket produkál, ellenben sok kérdést is felvet: "mégis azt  meg hogyan hang nélkül?". Véleményem szerint a néma élet témakört, a temérdek jó ötlet dacára is, még legalább egyszer átgondolhatták volna, mert a film erre fókuszál, így a nézőként én is, tehát a figyelem kiéleződik erre. A szörnyek teljesen egészséges vászonidőt kapnak, azaz keveset és rejtélyük remek adalékul szolgál a feszültséghez. A rettegő és üldözött gyerekek meg szülők terén kegyetlen izgalmakat kellett elszenvedni, hogy felemás lázárassal fellélegezhessünk, és teljes biztonságban beszélgethessünk arról, mi vajon hogy oldanánk meg ezt a szituációt, mit tennénk másképpen... ha akárcsak egyetlen napot is túlélnénk.