Kimért angol hozzáállással indultam neki a Kingsman: Az Aranykör című filmnek. Az első felvonás alapján újra túltolt James Bond paródiára lehetett számítani, amit maximálisan szállított Matthew Vaughn író és rendező. A akciójelenetek elborult kameramozgásokkal beszippantják az embert, de ez önmagában nekem kevés lett volna 2 és fél órára, főleg akkor, ha szinte ugyanazt a típusú világmegmentést kell produkálni, egy Samuel L. Jacksonnál talán kevésbé, de hasonlóan hiteltelen főgonosz ellen. A megoldást a gentleman stílus mellé a cowboy, az esernyő mellé a lasszó és a martiniba, vagy mellé, vagy helyett a whisky jelentette. Az amerikai szervezet hasonlóan a Kingsman-hez igencsak kreatív humorral lett kitalálva és nincs az a férfi aki ne kívánna a film végén meginni egy jó whisky-t vagy esetleg egy whiskey-t. Ezzel a húzással tökéletesen elkülöníthető a film az elődjétől, a fordulatok, az áldozatok, a mentor-diák érzelmek pedig kellően erősek, hogy a film az elejétől a végéig élvezhető legyen. Számomra a túlkapások most is zavarónak hatottak mind a poénok, mind a rajzfilmszerű technológiák esetében, és Colin Firth templomi őrületét esetleg tetőző pillanat sem jött el. Mégis panaszra nincs ok, mert nyomkövető elhelyezése és az elhelyezés engedélyeztetése a célszemélyen ennyire még sosem volt ötletes és látványos, főleg a férfiaknak, így a film utáni beszélgetések fő témája elkerülhetetlenül ez a küldetés lett. Így meg is van a Kingsman 2 emlékezetes jelenete is, de versenyben van részemről minden pillanat amiben az amerikai Elnök szerepel, akinek sok filmben volt sokféle ábrázolása, de ilyen merészet keresve sem találni, a félreértések elkerülése végett még piros nyakkendőt is kapott. A modorod mutatja ki vagy a legnagyobb Kingsman mentor szerint ezért ujjongani nem fogok, hanem modorosan kijelentem Az aranykör jó móka. A folytatáshoz pedig élnék a javaslattal, hogy nézzük meg például a japán szervezetet és a gentleman cowboy duó egészüljön ki mondjuk nindzsákkal, a Kingsman-be simán beleférne ez is.