Megérkezett a japán képregény- és rajzfilmvilág nagy durranása, és bár bakancslistás volt az eredeti megtekintése, addig húztam halasztottam, míg első bálozó lettem a Páncélba zár szellem filmfeldolgozásakor. Rendkívül nagy reményekkel indultam Neki, mert a hírnévtől kezdve a címén át egészen a gésa robotokig és az agy hekkelésig egyértelmű kuriózumról lehet csak szó. Számomra részben váltotta be a reményeket. Néhány igen erős jelenetet és titokzatosságot a film az elején hordozott magában majd elcsitult, és valahogy nem hagyta, hogy beszippantson. A képi világban is, de a történetben főleg a „láttam már” érzést keltette bennem, de ez biztosan nem véletlen hiszen régi a történet, így sok másik film alapjául szolgálhatott. A hangulata viszont egyedülálló. A fő karakterek emlékezetesek maradnak, úgy a jövőkép is. A robotika nem egészségügyi célokat szolgál, hanem pénz és saját kedvtelési célú döntés a tuning, melynek határa kérdéses, meddig marad az ember és hol kezdődik a robot. Rengeteg gondolatot indít el ezzel kapcsolatban, mert ez világ nem utópisztikus, pont olyan elkorcsosult, mint amilyent magamtól vizionálnék. Nem akar grandiózus lenni, a jövő metropolisza Szárnyas Fejvadászt megidéző óriásreklámoktól jövőbeni, ezzel szemben az autóipar és a lakáskultúra semmit sem fejlődött, és ez így lett összességében szép. Egy ilyen háttér biztosít a látványos akcióknak festői alapokat, illeszkedő zenével, és érezhetően idézi a manga világot. Azt nem tudhatom, milyen mint Páncélba zárt szellem feldolgozás ez a film, de az biztos, hogy 90-es évek derekán méltóan szólt nagyot képregény, majd pár év múlva az anime. Nekem 2017-ben viszont hiányzott belőle a szellem, amit csak azzal tudok indokolni, hogy anno kiengedték és már többször találkoztam vele.