A Jégkorszak első és második része után a sorozat számomra drasztikusan veszített varázsából, így alkotóinak új történetébe, a Ferdinándba, nem sok bizodalmam volt. A bikaviadal megosztó témakörét megjátszani azonban kreatív bátorságra vall, mert a Spanyolokon kívül a többség azt vagy elítéli, vagy elfogadja hagyománytiszteletként. A karácsonyra időzített bikás történetben nem kellett csalódnom. Valóban merész ötlet volt a bikaviadal, és a film sikeresen szelídíti azt gyerekbarátra, felhasználva néhányszor már látott állatos szituációt. Ilyen például a szelíd és normális ösztönöktől mentes állat barátsága egy gyerekkel, a fenevad házi kedvencként tartása, akiről csak a gazdái tudják, hogy ártalmatlan, továbbá a megszemélyesített haszonállatok totálisan téves elképzelése a jövőjüket illetően. A történet báját mégis ezek adják, csúcspontját maga a viadal jelentei, de az érzést nem tudom elhessegetni, hogy ami ezek között van az picit töltelék, ide értve sok jelenetet és karaktert ami néha vicces, de gyakrabban sok. Külön sajnáltam, hogy a spanyol gitár néha csendül csak fel és inkább a zakatoló pop zene érvényesül, pedig a Coco ékes bizonyítéka volt idén, hogy nem kell nemzetközinek lenni ahhoz, hogy ütős legyen a hangulat. Persze mindez a felnőtteknek tűnik csak fel, a gyerekek maradéktalan szórakozásban részesülnek. A behemót bikát képtelenség nem a szívbe zárni, de minden szülő készüljön fel a film utáni kérdésekre. Nagyon helyesen nem foglal állást a viadallal kapcsolatban, a bikák végső sorsára árnyaltan természetesen utal, de választ nem ad.  A gyerek viszont választ akar majd, és akkor eldönthetjük, hogy mesélünk egy mesét bőtermő dús legelőről a naplementében, vagy szembesítjük, hogy a szarvasmarha mely részéből milyen finomság készíthető.