Hárború! Amit nem az emberek kezdtek, de ők nem bocsájtanak. Legalábbis Cézár ezzel indult neki a csetepaténak a Forradalom végén. A Majmok Bolygója: Háború szerintem nem a trilógia legjobb része, de hű marad önmagához, nem száll el, és kerek egészében zárja le az 1968-as filmklasszikus előzményét. Veszélyes vállalkozás volt bemutatni a kezdeteket, hiszen gyenge történettel nem csak financiális bukást idéztek volna elő, de egy igazán nagyszerű filmet is sárba tiportak volna vele. Nem ez történt. A Lázadás okosan felvezette az emberi faj hanyatlását és a majmok felemelkedését, majd a Forradalomban nem szimplán egymásnak ugrasztotta a fajokat, hanem árnyaltan egy kiegyensúlyozott konfliktust generált és eljött a háború. Sötét és komor, de szerencsére nem világrengető majom-ember csatával kíván zárulni, hanem a szokásos kis létszámú, kis helyen mozgó, de annál érthetőbb és átérezhetőbb történések sorozatával. A cím utal csak a bolygó szintű eseményre, ami egészen kicsiben dől el, de olyan erős  belső érzelmekkel tarkítva, hogy fejben már simán globálissá válik. Az érzelgősség néha belassítja a filmet, ekkor lehetne picit unatkozni, ha nem egy óriás könnyes majom szem meredne rád perceken keresztül és azt fürkésznéd a vásznon, hogy most ez tényleg nem igazi majom? A majmok látványa, mimikájuk, mozdulataik akár a korábbi részekben, bizony itt is elképesztő. Véleményem szerint a fő erénye a filmnek Cézár, aki tovább fejlődött, még emberibb lett és ezzel átlépte a határt mikor is elmosódik az éles kontraszt ember és majom között, már nem lehet mondani a majom viselkedik emberségesen és az ember állatiasan, hanem mindenki érző lényként próbál saját belátása szerint helyesen cselekedni, de az érzelmeket elnyomni nem tudja, tetteit az befolyásolja és ez hatással van környezetére. A trilógia remek felvezetéssel szépen lezárul, jöhet is Charlton Heston, de ha van még addig mit mesélni ilyen színvonalon akkor csak hajrá.