Az utolsó akarat izgalmas Netflix thriller lenne, ha összeállna.

Az idei első nagy neveket hozó Netflix premier élményén még az otthon nézés is ront egy picit. A mozival ellentétben elég sok tényező zavarhatja a koncentrációt a gyerektől egészen a nassolós éhségig. Márpedig Az utolsó akaratot nagyon fókuszáltan kell figyelni, hogy tudjuk merre járunk éppen Anne Hathaway karakterével. Ő egy újságíró, aki az 1984-es amerikai elnökválasztási kampány kísérésére mond nemet, hogy lebetegedett fegyverkereskedő édesapja (Willem Dafoe) utolsó üzletét, maga üsse nyélbe. A szakmai kitérő természetesen a nagy leleplező sztorijának még jól is jöhet, amelyben arról írna, hogy a kormány fegyvert ad el Közép-Amerikának. Az azonos című könyv bizonyosan jobban nyomon követhető, sőt élvezetes is, hiszen fantázia van benne, ráadásul filmet készítettek belőle. Fordulat és rejtély nem kevés akad, de a hányattatott sorsú főhős hánykolódása azon terepen, ahol rajta kívül mindenki más otthonosan mozog teljesen zavaros képet ad. Így a meghökkenés vagy izgatottság helyett rajtam is az értetlenség lesz úrrá, azaz, ha a cél az volt azonosuljak a főszereplővel, akkor siker. Kellemetlen azt érezni, hogy sok. Hiába nézem gyorsan, film közben, kik azok a Sandinisták, Ben Affleck  politikai nagyágyú felbukkanásának értelmére és sok másra nem kapok kielégítő magyarázatot. Korosabb amerikai állampolgárként biztosan többet mond az 1984-es politikai helyzetről is a film, de nekem egy magyar vidéki városban a legjobb szándékom ellenére is érdektelenségbe fulladt. Igyekszik szájbarágós visszatekerésekkel magyarázni, mikor volt turpisság, hol és ki volt a hunyó, de tudomásvételnél többre tőlem nem futotta. Aki szereti a kihívást vágjon bele, de szórakozni vágyóknak ez talán nem az igazi. 

ELŐZETES:

POSZTER: