2018. nov 30.

Vélekedés - A ház, amit Jack épített

írta: SZMK
Vélekedés - A ház, amit Jack épített

Itt lakom látod ez az a ház

szmk_a_haz_amit_jack_epitett_the_house_that_jack_built_lars_von_trier_4.jpgKi itt belépsz hagyj fel minden reménnyel, mert Lars von Trier poklában nincs megállás a legsötétebb bugyorig.

A wikipédia szerint - sorozatgyilkos az az ember, aki három vagy több embert öl meg különböző (3 vagy több) időpontokban. A gyilkosságok között általában van egy nyugalmi időszak, amelyet érzelmi lehűlésnek is neveznek. Ez a periódus tarthat napokig, hetekig, hónapokig vagy éppen évekig is.

Jack mérnök és építész. Mérnökként olvassa és érti a művészetet, építészként pedig alkot. Szerinte. Aztán egy napon öl és a nyugalmi periódusát egy utcai lámpa alatti elsétálás időszükségletével határozza meg, így a fenti leírásnak viszonylag gyorsan eleget tesz ezzel büszke sorozatgyilkossá válik. A rendező életművét behatóan nem, de lényegében ismerem, és azon tűnődtem, hogy utánaolvasott-e az ilyen emberek viselkedésének vagy csak leült és elkezdett töprengeni ő miként tenne. A film lényege persze nem ez, csak önkéntelenül eszembe jut, hogy a brutalitást némileg visszafogva, továbbá  a művészfilmes hosszúságot és filozofálgatást kigyomlálva belőle még kasszasiker krimi vagy Oscar díjas dráma is kerekedhetne ebből. A ház amit Jack épít természetesen egy egészen 'másvilág'. Az alkotó magyarázkodása az alkotásáról, aki betegségben szenved és így a műve is betegesnek mondható. Szenzációs pszichológiai elemzés ez Lars von Trier-től önmagáról, a művészetről, a kényszeresség betegségéről, az ember belső határairól amit ha valóban átlép törvényszerűen a pokol legsötétebb bugyrába landol. Őt ez persze nem ejti kétségbe, mert valójában tudni és látni akarja. Gondolati síkon meg vagyunk áldva azzal a szabadsággal, hogy sem jogi, sem erkölcsi, sem vallási béklyó nem köt minket, így gyakorlatilag egy szemvillanás alatt olyan helyen találhatjuk magunkat ahol nincsenek korlátok. A híre megelőzte és megértem azokat akik kimenekültek az előadásról, de az állva tapsolókat is.

Előtte többen kérdezték mennyire lesz durva ez a horror film, amire nem lehet válaszolni, mert ez egy Lars von Trier film, ami nem igazán horror, önálló zsáner, márkanév és ha még nem találkoztál vele akkor semmilyen információ nem készíthet fel rá. Mélyre hatoló zsigeri élmény, és nagyon a helyén kell kezelni különben véged. A ház amit Jack épített filmet én a rendező saját portréjának láttam, és az eddigi megismert munkája közül talán a legkönnyebben fogyasztható darabnak azaz első bálozóknak kiváló bemutatkozó anyag. A bizonyos részeknél takarjuk el a szemünk és kukucskáljunk, nem szégyen, én is így tettem. A Tankcsapda száma jutott utána elsőre eszembe amit ezúttal Lars von Trier énekelt el: "Itt lakom látod ez az a ház... hiába keresel, nyugalmat nem találsz"

ELŐZETES:

POSZTEREK:

szmk_a_haz_amit_jack_epitett_the_house_that_jack_built_lars_von_trier_1.jpg

szmk_a_haz_amit_jack_epitett_the_house_that_jack_built_lars_von_trier_6.jpg

szmk_a_haz_amit_jack_epitett_the_house_that_jack_built_lars_von_trier_2.jpg

szmk_a_haz_amit_jack_epitett_the_house_that_jack_built_lars_von_trier_10.jpg

szmk_a_haz_amit_jack_epitett_the_house_that_jack_built_lars_von_trier_9.jpg

szmk_a_haz_amit_jack_epitett_the_house_that_jack_built_lars_von_trier_8.jpg

szmk_a_haz_amit_jack_epitett_the_house_that_jack_built_lars_von_trier_7.jpg

szmk_a_haz_amit_jack_epitett_the_house_that_jack_built_lars_von_trier_3.jpg

szmk_a_haz_amit_jack_epitett_the_house_that_jack_built_lars_von_trier_5.jpg

Szólj hozzá

kritika lars von trier review the house that jack built a ház amit jack épített