2017. feb 10.

Csináld Magad - Amerika Kapitány jelmez

írta: SZMK
Csináld Magad - Amerika Kapitány jelmez

DIY sisak, pajzs, póló farsangra vagy szobadísznek vagy csak úgy

szmk_diy_amerika_kapitany_captain_america_marvel_2.JPGA mostani SZMK - MARVEL csináld magad projekt inkább nevezhető anyagkísérletnek, mint előre pontosan megtervezett filmes ereklye gyártásnak. Rengeteg felesleges lépés és réteg halmozódott egymásra mire elkészült a végeredmény, de a tanulság kedvéért végigvezetem, majd levonom a következtetést, hogyan lehetne talán legközelebb jobban csinálni.

A pepakura technikáról már írtam a Kylo Ren sisak esetében, a lényege, hogy három dimenziós testeket lehet kinyomtatni A4-es papírra majd kivágva és összeragasztva szinte bármilyen tárgy elkészíthető. A sisak témakörben az egyik legegyszerűbb Amerika Kapitány sisakja. Az alábbi sablont kell használni, illetve pepakura fájl (pdo) formátumban a programmal a fejmérethez lehet igazítani. A nyomtatható sablonok és a ragasztási útmutató videó Dali Lomo honlapján.szmk_captain_america_amerika_kapitany_sisak.jpgA sisak sablont írószerboltban kapható kék kartonból kivágva és belül ragasztószalaggal összeragasztva gyors és látványos eredmény érhető el percek alatt. Egyszerű körívekből szintén színes kartonból a pajzs is pillanatok alatt kész. A köröket egy helyen át kell vágni és összehúzni amíg a megfelelő ívet el nem éri majd egymáshoz ragasztani belülről akár ragasztószalaggal.szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_1.JPGDe ez csak a kezdet. A folytatás már költségesebb, időigényesebb, rengeteg kosszal jár, de a végeredmény számomra szemet gyönyörködtető lett.

Tehát a sisak sablont ezúttal fehér kartonból készítettem el, mert ez csak a váza így nem számít a szín, ahogy a ragasztó szalaggal való rögzítés sem. Gyors és tiszta.

Innentől, minden fázishoz szájmaszkot, védőszemüveget és gumikesztyűt használtam kültéren vagy tágra nyitott ablaknál, mert minden anyag valamilyen szinten mérgező és a szaguk is erős.

Első lépésnek merevséget akartam adni neki, így a belsejét Epokitt kétkomponensű műgyanta alapú ragasztóval kentem ki. Egyenetlen műanyag réteg jött létre amit csiszolni kellett, nehézkes volt felvinni. Valójában műgyantát kerestem, de ebbe botlottam elsőre, így ez lett. Kétségtelen, hogy a szilárdság már a belső oldalak Epokitt bevonásával kifogástalan.szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_2.JPGA "nagy" pajzs esetében ezt a sablont használtam, de nem volt annyira jó ötlet, mert a cikkek helyett körívekkel pontosabb kerületű és domborúságú pajzs jöhetett volna létre. Vastag kartont használtam.szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_3.JPGA sablon szerint 20 darab cikk kell, de Nekem valahogy mégis 21 darabra volt szükség. Az asztal szélén többször végig kell húzni a darabokat, hogy ívet kapjanak majd forró ragasztóval összeillesztgetni. A pajzs közepe sajnos besüllyedt, ezért hátulról egy kerek karton lapot ragasztottam rá, hogy elhárítsam a vészt. Ezt a lapot a későbbiekben eltávolítottam.szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_4.JPGMiután az összes környékbeli festékboltot feltérképeztem a megfelelő anyagok után kutatva, rátaláltam a keresett műgyantára. A legkellemesebb meglepetés, hogy egy olyan használati utasítás jár minden dobozhoz ami ritkaság. Ha már megvettem részletes leírást kapok arról mi mindent kezdhetek vele. Ez nagyon tetszett. Elárulom, hogy az Ablonczy műgyantáról van szó és az interneten is fent van a leírása.

Egy ideig abban a hitben voltam, hogy ezzel kész is vagyok, de nem. A műgyanta rendkívül könnyedén használható, a megfelelő arányban hozzácsepegtetve a B komponenst, mint egy festéket lehet felvinni ecsettel. Hamar megszárad és rendkívül sima és merev réteget hoz létre. Lekentem mindent 1x, majd még 1x. A felismerés, hogy vastagságot igen nehezen tudok elérni vele gyorsan jött, mert a sisak szögletessége maradt a pajzs kartonja meg beitta, a hézagokba befolyt és nem minden esetbe töltötte azokat ki. A megfelelő végeredményhez rengeteg rétegre lenne szükség. A felületet viszont kiválóan zárja. Vissza kanyarodtam a Kylo Ren sisaknál szerzett gyakorlathoz és sima glettel kentem be mindent vastagon, majd könnyedén ívesre és simára csiszoltam.szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_5.JPGA glettel egy nagy probléma van, a legkisebb ütésnél is törik le belőle. Ezt azzal küszöböltem ki, hogy lekentem 1 réteg műgyantával, ezzel zártam a sérülékeny réteget, és a forma szinte tökéletes.szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_6.JPGA műgyantából további rétegekre lenne szükség, hogy csiszolni lehessen, de szerencsére ráakadtam az autókhoz használt gittekre. Van üvegszálas és nem üvegszálas poliészter gitt is, az árkülönbség minimális, de az üvegszálas keményebb, nehezebben csiszolható és nehezebben is felvihető a szálas állaga miatt. Természetesen az üvegszálasat használtam első rétegnek, mert gondoltam jobb mint a másik.szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_7.JPGPaszta szerű anyag, amihez minimális edzőt kell keverni és perceken belül már köt is, ezért apró lépésekben kell haladni, mert ha nem kenjük fel időben egyre nehezebb lesz. Azt a hibát is elkövettem, hogy kevés edzőt raktam hozzá, ekkor gyurma szerűen lejön csiszolás közben. Nem kellett sokat várni és jöhetett a legsportosabb, legporosabb és egyben az egyik legjobb része az egésznek a csiszolás. A fenti képen is látható, hogy durva textúra képződik, ennek megfelelően elsőre durva csiszolópapírt használtam, majd finomabbat. Rengeteget kellett csiszolni, hogy a kellő simaságot elérjem és még akkor is maradtak barázdák amit egy második javító réteggel kentem újra, majd csiszoltam újra. A pajzs nagy felülete okán fúróba befogott korongot használtam.

A csiszolgatást szerintem a végtelenségig lehetett volna húzni mire minden apró kis egyenetlenség eltűnik, de ennyi türelmem nincs, így egy idő után befejeztem. Amerika Kapitány sisakja pont így lett tökéletes felületű, a pajzs azonban festés nélkül inkább Leonidász pajzsára hasonlít a 300-ból. Teljesen hű replika pajzs kartonból szerintem nem készíthető, fémet kellene használni ha nem is vibrániumot.szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_8.JPGAhány film és ahány DIY sisak projekt annyi féle Kapitány sisak létezik, és egyszerűsége ellenére rengeteg aprósággal lehet díszíteni. Én Az Első Bosszúálló sisakjához hasonlót akartam, de mégis picit mást. Azaz a sisak teljesen egy síkú, de az A betű és a szárny motívumokat domborúra csináltam a nem üvegszálas gittel. A filmben csak felfestve vannak. A motívumokat az internetről töltöttem le, majd három méretben kinyomtattam és kivágtam, hogy odapróbáljam a sisakra, melyik néz ki a legjobban. A sablonokat ceruzával a sisakon körberajzoltam és maszkoló szalaggal kimaszkoltam, majd odakentem vastagon a gittet. Itt még jobban kell sietni, hogy a szilárdulás előtt le lehessen venni a maszkolót és meglegyenek a betű és a szárnyak pontos határai. Aztán jöhetett az óvatos és finom csiszolás amíg a kívánt simaságot és vastagságot el nem értem. szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_10.JPG

szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_9.JPGA filmes Amerika Kapitány sisak alsó peremén körben, illetve a szemektől a tarkóig perem húzódik, amelyek közül csak a sisak alján lévőt készítettem el. Újfent maszkoló szalagot ragasztottam szemmértékkel a sisak alsó szegélyétől kicsit távolabb, majd a poliészteres gittel kentem vastagon. Szilárdulást követően pedig újra hosszas, óvatos csiszolgatás. A perem nélkül is már nagyon jól nézett ki a végeredmény, de úgy gondolom minden kis apróság mégiscsak dob az egészen picit.szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_12.JPGAmennyiben az extrák csiszolását is addig csináltam volna amíg makulátlan nem lesz soha nem fejezem be, így amikor meguntam lemostam vizes törlővel és máris a festésen járt az eszem.szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_13.JPGA festék válogatás hosszas folyamat pláne mert színtévesztő is vagyok, így az árnyalatok nem igazán az erősségem. Kezdetben úgy gondoltam 3 szín elég lesz: kék, piros, ezüst. Aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy a pajzs és a sisak nem lehet egyforma színű, mert Én a filmes Amerika Kapitány kellékeit készítem és nem a képregényesét. További extra költség.

A pajzshoz a 3 alapszín akril autós festék, melyekből színenként több árnyalat van, mivel különbséget nem láttam, a kerek RAL számokra végződőket vettem. Az első réteg, alapozó helyett, a glettekhez tartozó szórógitt volt a kisebb egyenetlenségek eltüntetésére és szép felület létrehozásához. Aztán ezüst festékkel 2-3 rétegben elöl és hátul is lefújtam. Másnap jöhetett a maszkolás a piros színhez, igen ám, de hova? Sokadik próbálkozásra azért sikerült. A pajzsot több zsinórral átkötöttem, melyek metszéspontja a pajzs közepe. Az eredeti pajzs sablonon található deltoid alakzatból 5 darabot kivágva jön létre a középen lévő csillag.img_1945.JPGA pajzs közepére helyeztem a csillagot, majd egy rajzszeget szúrtam a középpontba. A rajzszeghez zsinórt erősítettem, és a csillag csúcsai voltak az első kör, ennek megfelelő hosszúságra hurkot készítettem. A hurokba egy vékony hegyű filctollat dugtam és így megtudtam rajzolni a szabályos kört pontosan a csillag körül. A kör és a pajzs széle közti távolságot pedig elosztottam hárommal, így megkaptam milyen távolságra kell még 2 kört rajzolnom a zsinóros módszerrel. Kezdődhetett a maszkolás ami szintén nem egyszerű ívesen, de azért nem is lehetetlen.szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_23.JPGPiros festék 3 rétegben. Kicsit aláfolyt a szalagnak, mert a felület nem elég sima, meg biztosan van precíziósabb maszkoló szalag, de vállalható lett.szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_24.JPGA csillagot és majdnem minden mást is takarni kell a kék festéshez, itt újságpapírral gyorsítottam és spóroltam.szmk_captain_america_amerika_kapitany_diy_1.JPGA sisak három réteg szórógittet kapott kívülről, belülről gazdaságosan egyet és ugyanennyi kék festéket. Matt sötétkék nem az autós típusú, hanem sima akril, amiből nagyobb a színválaszték.szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_15_3.JPGMásnap lehetett is maszkolni az A betűt és a két szárnyat.szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_16.JPGVégül jöhetett a szürke festés.szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_17.JPGA sisakhoz színben leginkább megfelelő pólót sportáruházban sikerült venni, tehát még márkás is. A mintájára szintén megannyi változat létezik. A klasszikus a hasnál fehér és piros függőleges csíkokkal további fehér festék vásárlást vonna maga után, de az Én kedvencem A tél katonájában a szürke csillag 3 szürke vonallal. Tabletet használva kerestem csillagot a neten, majd tükör előtt a mellkasomhoz tettem és akkorára nagyítottam amekkorában tetszett. A tablet kijelzőjére raktam papírt és körberajzoltam, kivágtam majd a pólón körbe maszkoltam. A csillag felső és alsó csúcsai a teljes minta határa, a közte lévő részt szemmértékkel egy-egy csík maszkoló szalaggal felosztottam. A filmben az ujjaikra is felfutnak a vonalak, de pólón nem láttam értelmét. Jöhetett ugyanaz a szürke festék, mint a sisaknál.szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_19.JPGMéteráru boltban vettem barna bőrszerű anyagot, mert a sisak fülrészéhez és a pántjához kell. De feladtam, mert varrni nem tudok (még!), ragasztva meg nem az igazi. Ebből az anyagból készítettem el a pajzs pántjait. Hosszú csíkokba kartont tekertem és összeragasztottam.szmk_amerika_kapitany_captain_america_diy_2.jpgA rögzítést a Bosszúállók filmekben látottaknak megfelelő helyzetben, de azért alacsonyabb színvonalon oldottam meg. Domború fejű fekete-horganyzott lemezcsavarokkal és egy pici műgyantával a biztonság kedvéért. Stabil lett nagyon, egy szupergonosz ellen ha nem is, de egy két gyengébb hydra ügynök ellen jó lehet.szmk_captain_america_amerika_kapitany_diy_4_1.JPGA végeredmények:szmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_21.JPGszmk_diy_amrika_kapitany_captain_america_marvel_22.JPGszmk_captain_america_amerika_kapitany_diy_3_1.JPGA sisakkal nagyon elégedett vagyok, igen klassz lett. Az Amerika Kapitánnyal szerzett tapasztalatokkal jóval hatékonyabb és gazdaságosabb leszek legközelebb: pepakura sisak, rá 1-2 réteg műgyanta, 2 réteg üvegszálas gitt, 1 réteg poliészteres gitt, majd szóró gitt, és végül festék. Persze, ha rábukkanok valami érdekesre a festékboltban, lehet nem így lesz. A pajzs ezzel a módszerrel rendkívül anyagigényes. A teljes jelmez költségei 20.000 Ft felett vannak, ennek közel fele a szórófesték és maradékokkal nem számoltam, amiből mondjuk Thor kalapácsa és esetleg Farkas karmai még biztos kijönnének. Okosabban talán 20.000 alatt megáll, egy Batman sisak amihez csak fekete festék kell biztosan. Úgy gondolom az Epokitt, a glett, és az első műgyanta rétegek nélkül is erre a végeredményre jutok. 

Tömören, a teljesség igénye nélkül összefoglalnám milyen anyagokra volt szükség:img_1944_1.JPG... és türelemre.

Amerika Kapitány jelmez házilag:szmk_diy_amerika_kapitany_captain_america_marvel_4.JPGszmk_diy_amerika_kapitany_captain_america_marvel_3.JPGszmk_diy_amerika_kapitany_captain_america_marvel_5.JPG

 

Szólj hozzá

marvel diy amerika kapitány captain america