A popkultúra kapott egy saját kincsvadász Indiana Jones-t magától a nagymestertől, és minél magasabb fejlettségi szinted van a témában ez a film annál többet tud adni neked. Steven Spilberg olyan nagyon nézhetetlen dolgot még nem vitt vászonra, így a regényt nem olvasva is éreztem, hogy jó mulatáság lesz. A már 70 év feletti direktor hozta a formát, javarészt a való világ történései esetében abszolút érezni lehetett jelenlétét. Egy teljesen reális VR faló jövőben fiatal hősök a gonosz csúnya bácsi/vállalat ellen kis romantikával, mindez a virtuális- és valóságos kaland keverékében szinte már rutin munka lehetett számára.  Ellenben megérteni és átadni azt a töménytelen mennyiségű kocka életérzést, ami néha olyan párbeszédéket eredményez, hogy még Én is úgy érzem "beginner" szintet sem érem el, na azért jár az extra pont és extra élet is. Személy szerint az Atari-t még nem ismertem, a Wolfeinsteintől a Return to Castle Wolfenstein-ig játszottam, így a World of Warcraft-ot már nem ismerhettem meg, de egy MMORPG játékban a Tini Nindzsa Teknőcökből a kedvencem Leonardo "skin"-jét választanám az avatáromnak. Nos aki egy kukkot sem értett az előző mondatból annak a film is zagyvaság lesz, de aki valaha egy picit többet is játszott odabent még Comodore 64-en vagy már PC-n, azaz több generációnak szól, az imádni fogja ezt, mert pontosan tudja milyen euforikus érzés mikor Parzival-nak sokadik próbálkozás után sikerül végigvinni a pályát és megkapni a kulcsot. A film fele a gyönyörű VR világban játszódik, és még normál filmvásznon is hányingerkeltő 3D-ben, keménynek kell lenni, mert itt nincsenek korlátok és ez bemutatásra is kerül. A valóság síkján már lehetne kötekedni, hogy minden fontos karakter szinte egy városrészben lakik, de kit érdekel, ha hegyet mászhatok Batmannel, vagy szamurájként Halo katonákat szelhetek ketté a Doom bolygón.