2017. okt 25.

Ázsiai plakátok a közelgő DC és MARVEL képregényfilmekhez

írta: szmozizok
Ázsiai plakátok a közelgő DC és MARVEL képregényfilmekhez

Művésziek, de nagyon jók

szmk_thor_ragnarok_marvel_4_2.jpgMúlt héten újabb plakát érkezett és fanyalogtam is a facebook-on, hogy mennyire nem akar összejönni a poszter kérdés az Igazság Ligájának. Az alábbi galériában összegyűjtöttem az eddigiek nagy részét, melyek közül számomra a "Unite the League" sorozat a kampány elejéről még csak-csak kategória, de az „All in” és a „You can’t save the world alone” munkák nyomtatott változatáért nem fogok könyörögni a moziban.

És akkor most itt van Kína meg egy "All in Peking". Gondolom ezeket a művészibb és képregényesebb plakátokat kevésnek tartják a DC marketingesek, hogy eladják a filmet, de jelenleg számomra ezek a legjobbak. Ráadásul a korábbi karakter plakát sorozatokkal ellentétben 6 darab van belőlük.

 

Érdekesség, hogy a szintén hamarosan bemutatásra kerülő Thor: Ragnarök esetében a Marvel dél-koreai posztere is igazán egyedi lett. Az 1700-as évek végéről származó Sangbak című Kim Hong-do festmények állít emléket. A festmény Ssireum elnevezésű koreai tradicionális birkózást ábrázol, és ez itt az eredeti:szmk_thor_ragnarok_marvel_1_1.jpg

Ez pedig a Thor - Hulk összecsapás illusztris közönséggel és „áruló” Loki-val változat:szmk_thor_ragnarok_marvel_1.pngA többi Thor poszter inkább áll közelebb a Galaxis Őrzőihez, mint bármelyik korábbi Thor filmhez:

 

Frissítés 2017.10.26. Biztosan olvasták a fenti elégedetlenségem, mert most érkezett ez:szmk_justice_league_igazsag_ligaja.jpeg

 

Thor: Ragnarök

Hazai bemutató: 2017. október 31.

Az Igazság Ligája / Justice League

Hazai bemutató: 2017. november 16.

 

Szólj hozzá

flash superman batman marvel thor hulk dc justice league poster ragnarok wonder woman igazság ligája