Vélekedés - Anyám!
Keményen megdolgoztat
Legutóbb írtam, hogy a Szárnyas Fejvadász 2049 nem való mindenkinek. Az Anyám! még annál is kevesebbeknek. Darren Aronofsky filmjei engem általában kísértenek és most sincs ez másképpen. A brutális jeleneteket soha nem kívánom újra látni, egyes jeleneteket pedig nagyon szeretném, mert tudom valamit mondani akarnak, de vagy az előéletem, a hangulatom, vagy az idő rövidsége miatt nem tudtam értelmezni. Ha ilyen van akkor olyan is amiről lemaradtam. Nyitottan kell érkezni erre a filmre és minden egyes váratlan vendég érkezésével egyre inkább átadni magad Jennifer Lawrence pánikhangulatának, hogy a végső kérdés feltételekor a válasz rendelkezésre álljon. A válasz arra mit is láttam ebben a szinte színházi darabban, ahol betoppannak a színészek majd eltűnnek egy házból. Megdolgoztat, hogy figyeljek, mert ha nem teszem nem fog elsodorni, de figyeltem és sorra kaptam az utalásokat majd úgy másfél óra után olyan sodrásba keveredtem, hogy figyelni és gondolkodni képtelenség volt annyira eluralkodott a filmbéli káosz. A stáblista alatt visszapörgetés és töprengés, majd otthon tűnődés és felismerés ez bizony erős és tömény volt. Elvont, de értelmezhető, néha gyomorforgató, de hatásos. Naná, hogy megosztó film, a szürrealitást nem mindenki nyeli le, a vallás és egyház témát is véleményem szerint elfogadhatóan szabadon kezeli, de lesz hívő akit totál kiakaszt majd. Merész és kreatív, pont amit a rendezőtől vártam. Én végül a megosztó plakát bal oldalára állok.