2017. jún 06.

Vélekedés - Wonder Woman

írta: szmozizok
Vélekedés - Wonder Woman

A Csodanő főszereplőként is csodálatos

szmk_wonder_woman_poster_6.jpgWonder Woman lehetetlen küldetésnek tűnt. A képregény változat karaktere akárcsak Amerika Kapitány nem igazán filmre adaptálható jelmezben osztotta az igazságot. A Kapitányt remekül megoldotta a Marvel, majd jött az első hivatalos kép Gal Gadotról a Batman v Superman marketing anyagába ami bár komolyabbra vette a jelmezt, alulöltözöttsége miatt továbbra is kétkedéssel fogadtam. Aztán jött a csoda, a nem tökéletes Igazság Hajnalában az egyik legüdébb színfolt volt a Csodanő és ütős zenei témája. Epekedve vártam a rejtélyes fekete-fehér fénykép történetének kibontását, az eredettörténetét. Az előzetes megint félelmet keltett bennem, a paradicsomi sziget és a jóképű pasas (Chris Pine) felbukkanása, majd lenge öltözékben a frontvonal középen egyedül a Csodanő szembeszáll mindennel és mindenkivel, nem font körém lasszót és rántott be a moziba. Pedig úgy ahogy az előzetes elmondta ez van a filmben, és nevéhez híven csodálatos lett, az új Acélemberes DC filmek között pedig egyenesen kiemelkedő. Az első Amerika Kapitány filmmel sok a párhuzam történetben is, a legjelentősebb, hogy itt is világháborúban vagyunk csak korábbiban, ellenben Wonder Womannek már ez a múlt is a jövőt jelenti.  Az amazonok szigete remek kontraszt a való világgal szembeállítva. A lovak és íjak mesebeli környezetéből Diana a modern civilizációba csöppen ahol már divat van, de női egyenjogúság sehol, mely remek táptalaj a film bájos humorának, amit még a románc tovább tud fokozni, majd a hősies akciók megtörni. A Csodanő reklámanyagokban folyamatosan feltűnő frontvonali bevonulásának hatásvadász beállítását annyira ügyesen vezeti fel a háború borzalmaival, hogy a film legmagasztosabb és leglátványosabb pillanatává teszi. A végső szokásos DC-s összecsapás, olyan mint a többi, engem nem igazán mozgatott meg, de Wonder Woman zúzása a frontvonalon az tyűha és nem kevesebb. A DC képregény világába tökéletesen illeszkedő üde színfolt a Csodanő, ellentétben a korábbi Igazság Ligája világ filmjeivel nem csak részleteiben, hanem kerek egészként is remek, táplálva az emberiség reményét, hogy az év végi Igazság Ligája film is hasonló színvonalon folytassa a sort.

szmk_wonder_woman_poster_7.jpg

szmk_wonder_woman_poster_10.jpg

szmk_wonder_woman_poster_11.jpg

szmk_wonder_woman_poster_9.jpg

szmk_wonder_woman_poster_8.jpg

szmk_wonder_woman_poster_12.jpg

szmk_wonder_woman_poster_4.jpg

szmk_wonder_woman_poster_2.jpg

szmk_wonder_woman_poster_3.jpg

szmk_wonder_woman_poster_1.jpg

szmk_wonder_woman_poster_5.jpg

Szólj hozzá

review csodanő wonder woman